A háziorvosi rendszer úgy agonizál, hogy közben esélye sincs a gyógyulásra, hiszen azok a fiatal szakemberek, akik munkába állásukkal megmenthetnék a
magyar ellátást, tömegesen távoznak külföldre. (A számvevőszék legutóbbi felmérése szerint 171 üres praxis van. A háziorvosi gárda elöregedett: 70
százalékuk ötven év feletti, és mintegy 800 háziorvos már betöltötte a hetvenedik életévét, eközben tavaly 912 orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást.)
Újfent kérjük a Fidesz-kormányt, hallgasson legalább a szakmára, vegye végre elő a józan eszét, és ne veszélyeztesse a teljes magyar egészségügyi
ellátást! Ha a december 29-én megjelent kormányhatározat megmarad, tízezer egészségügyi munkavállaló pótlását kellene megoldani, ami teljességgel lehetetlen.
Az MSZP követeli a kormánytól, hogy az egészségügyi átalakítást ne forrás és főleg ne ész nélkül folytassa! Ha nincsenek szakmailag alátámasztott
elképzeléseik, kérjenek tanácsot az MSZP szakpolitikusaitól!
Garai István Levente,
az Egészségügyi bizottság tagja,
országgyűlési képviselő
A Fidesz-kormány kivérezteti az egészségügyet
Az MSZP hónapok óta figyelmeztet, hogy az orvoshiány pillanatokon belül az egészségügyi rendszer teljes összeomlásához vezet. Most a kórházszövetség jelezte, "megdöbbenve vették tudomásul" azt a kormányhatározatot, amely végrehajtása szerintük, "az egészségügyben a szakellátás azonnali működésképtelenségét fogja előidézni".