"Ha kishitűek vagyunk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával." (Kövér László, 2002. március 29.)
"Megkövetem az MSZP politikusait, akiknek a parlamentben azt mondtam, hogy hazaárulók, ugyanis akkor pontatlanul fogalmaztam: valójában hazaáruló csak az lehet, akinek van hazája." (Kövér László, 2002. február 9.)
"Gyurcsány Ferenc és bandája ennek a népnek, ennek a nemzetnek felér egy AIDS-es fertőzéssel." (Kövér László, 2009. február 21.)
"Sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a Sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne" (Tarlós István, 2001. július 11.)
"Ha négy évre nyerni tudnánk, és utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden eldőlne." (Mikola István, 2006. március 19.)
"A szingli életforma az igazi: nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet." (Mikola István, 2006. március 21.)
"Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben..." (Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa, 2011.január 18.)
"1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket." (Bayer Zsolt, 2008. március 18.)
"Aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc."(Hoffmann Rózsa, 2010. szeptember 4.)
"Egy jóérzésű, tisztességes ember azt gondolja Gyurcsány mai facebook bejegyzése kapcsán, hogy egyszer és mindenkorra elmehet a picsába." (Deutch Tamás, 2011. március 18.)
"Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány" (Deutch Tamás, 2011. március 21.)
"És köszönöm Önnek (Novák Előd), hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt! Hóhér volt a javából! És most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból, s mindenkinek az adójából, de emberségből, már 3 éve ott kezelik, és vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni." (Wittner Mária, 2011. március 24.)
"Ezt kapta meg Toller is, ő sem tudott meghalni, mert királyt csinált a böszméből" (Wittner Mária, 2011. március 25.)
"Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani." (Lázár János, 2008-ban, a hódmezővásárhelyi közgyűlésben)
"A baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, így tesz a mostani magyarországi baloldal is." (Orbán Viktor, 2005. július 24.)
A stílus maga az ember. A Fidesz-stílus pedig - ezek szerint - maga az embertelenség. Ráadásul, ami korábban csak szavakban mutatkozott meg, az elmúlt 10 hónapban konkrét kormányzati intézkedésekben ölt testet: az igazságtalan adórendszer, a munkanélküli ellátás, a táppénz és a nyugdíjak csökkentése, a különadók miatti drasztikus élelmiszer- és energiaár-drágulás, a gyógyszerár támogatások megvonása vagy a tankötelezettségi korhatár leszállítása jól érzékeltetik a Fidesz-KDNP kormány érzéketlenségét.
Az MSZP minden magyar embert arra kér, hogy keresse fel a saját lakóhelyéről a Parlamentbe bejutott Fidesz-KDNP-s képviselőt, és kérje számon rajta a tavalyi választási kampányban tett ígéreteit. Legalább ilyen fontos az is, hogy áprilisban minden magyar demokrata hallassa a hangját a kormány emberetlen politikája ellen szervezett utcai demonstrációkon, hiszen csak összefogással adhatjuk a kétharmados hatalom tudtára: nem ezt ígérték!
Török Zsolt
szóvivő
2011. március 29. 09:31
A Fidesz-stílus - I.
"A dupla családi pótlék egyes esetekben annyit jelent a "pulyáknak", hogy a szüleik nem egy, hanem két nap alatt isszák el ezt az összeget." (Kövér László, 2002. szeptember 13.)