A Fidesz-valóság: pénzbehajtás és hazudozás

Nem elég a Fidesznek a trafikbotrány, most a vasúti jegyáremeléssel is magára vonja a lakosság haragját. Nemcsak azért, mert sunyi módon kötelező pótjegyet vezet be jócskán megdrágítva ezzel a vonatközlekedést mindenkinek, hanem mert arcátlanul hazudik is.

A Fidesz szóvivője képes azt mondani, "minden olyan közlekedési jegy, amely eddig ingyen járt a nyugdíjasoknak, ezután is ingyenes lesz." Csak azt hallgatja el, hogy nem a jegyár emelkedik, hanem a Fidesz új adója, a pótjegy drágítja majd meg az utazást. Ráadásul a munkájukba sietőkön túl a
jegyet már a hat év alattiaknak és a 65 év felettieknek is meg kell váltania.

Követeljük Selmeczi Gabriellától, hogy azonnal kérjen bocsánatot nyilatkozatáért! A kismamák és a nagymamák sokkal nagyobb tiszteletet érdemelnek, mert nem elég, hogy megvágják őket egy újabb orbáni adóval, még át is verik őket a tények alattomos elferdítésével.

Orbán Viktor kedvenc szóvivője nyilatkozatával megpróbálta átverni a nyugdíjasokat és a kisgyermekes szülőket azzal, hogy továbbra is ingyen utazhatnak. Azért érthetetlen ez a viselkedés, mert amint megváltják a jegyet, úgyis rádöbbennek, hogy mennyivel fizetnek többet, mint eddig.

És azt is pontosan tudni fogják, hogy ezt az új adót is Orbán Viktornak és a Fidesznek köszönhetik.

Az MSZP többek között ezért akarja lebontani az Orbán-rezsimet.

Török Zsolt
szóvivő