A Fidesz a jogállam, az MSZP a terrorizmus ellen lépne fel

A Fidesz a jogállam, az MSZP a terrorizmus ellen lépne fel
Míg a Fidesz válasza a terrorfenyegetettségre az emberek jogainak és szabadságának korlátozása, addig az MSZP válasza a terrorista szervezetek tagjainak és támogatóinak büntetőjogi üldözése.
Az MSZP a Büntető törvénykönyv módosításával nemzetközi példák, köztük a brit minta alapján megteremtené a büntethetőségét mindazoknak, akik terrorista szervezetek kiképzésein vesznek részt vagy terrorszervezeteket népszerűsítenek. Az MSZP javaslata lehetővé tenné, hogy a hatóságok még azelőtt felléphessenek a terrorszervezetek tagjaival szemben, mielőtt megkezdenék a merényletek elkövetésének előkészítését.
 
A Fidesz az Igazságügyi bizottság mai ülésén még azt is elutasította, hogy az Országgyűlés érdemben tárgyalja javaslatunkat. A Fidesz célja nem a valódi biztonsági kockázatok kezelése, hanem a hisztériakeltés. Ez nyilvánvalóan nem a magyar emberek biztonságát, csupán a Fidesz önző hatalmi érdekeit szolgálja.
 
Bárándy Gergely,
az Igazságügyi bizottság tagja
 
Molnár Zsolt,
a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Kapcsolódó párttagok