Szomorú, hogy akkor, amikor az oktatásban az elmúlt három évben okozott káosszal már nemcsak a szakemberek, hanem a szülők és gyermekeik is szembesülnek, a kétharmaddal kormányzó és a jelenlegi káoszt a meggondolatlan intézkedéseivel előteremtő Fidesz még mindig úgy tesz, mintha nem lenne beiskolázási botrány az országban.
A Fidesznek jelen pillanatban nem a szocialista párttal van vitája, hanem azoknak a szülőknek az ezreivel, akik az elmúlt hetekben hiába próbálták beíratni iskolakezdésre kötelezett gyermeküket az általános iskolába, ráadásul úgy, hogy sok helyen megalázó sorsolással döntöttek a gyermekeik jövőjéről!
Hazudhat bármit a Fidesz, ez akkor is botrány. Mégpedig olyan botrány, amelyet az Orbán-kormány kapkodó oktatáspolitikája idézett elő, az ugyanis egyszer sem fordult még elő, hogy egy oktatási kormányzat két évfolyamnyi gyermeket egyetlen évfolyamon akart volna elindítani.
Az MSZP a kialakult káosz mielőbbi felszámolása érdekében továbbra is azt szorgalmazza, hogy csak iskolaérett gyerekek kezdjék meg az első osztályt, ahol pedig lehet, ott haladéktalanul döntsenek a férőhelyek bővítéséről!