mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Foglalkoztatás
2021. május 27. 12:38

A Fidesz a munkahelyek védelmén spórolt – az eredmény: egy hónap alatt 57 ezren vesztették el az állásukat

A Fidesz a munkahelyek védelmén spórolt – az eredmény: egy hónap alatt 57 ezren vesztették el az állásukat
Orbán Viktor gyakran hangoztatja, hogy a kormánya remekül megvédte a munkahelyeket. Ennek a „remek” munkának azonban a KSH adatai szerint az lett az eredménye áprilisban, hogy egyetlen hónap alatt 57 ezer ember vesztette el az állását.

Ennyit tud felmutatni a Fidesz, ez pedig nem más, mint kudarc, ami annak a következménye, hogy elárulták és cserben hagyták a dolgozókat. Ugyanis a kormánynak minden eszköze megvolt a munkahelyek megmentésére! Számszerűen kimutatható, hogy rendelkezésre állt a pénz az MSZP által hosszú hónapok óta követelt 80%-os bértámogatás bevezetésére.

A Fidesz azonban még a válság alatt is a munkahelyek védelmén és munkanélküliek támogatásán spórol, miközben gazdaságvédelemre hivatkozva több ezer milliárdot szór szét az oligarchák támogatásától kezdve a propagandán át a stadionokig. Ennek az eredménye, hogy 57 ezer emberrel bővült azok tábora, akik a kormánytól legfeljebb 3 hónapig számíthatnak arra a szűkmarkú álláskeresési járadékra, ami a legrövidebb ideig nyújtott támogatás az Európai Unióban, de világviszonylatban is a sereghajtók között van.

Orbán Viktor bűne egyértelmű: tömegek megélhetését áldozta fel azért, hogy még a válság idején is biztosítsa haverjai és – közvetetten - saját maga további gazdagodását.

Az MSZP azonban már a válság kezdete óta azt az álláspontot képviseli, hogy a munkahelyek védelmét, valamint a magyar a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, továbbá a munkájukat elvesztőknek, a fizetéscsökkenést elszenvedőknek azonnali segítséget kell nyújtani.

Az MSZP „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjának ezért hangsúlyos eleme a munkanélküliek támogatása. Úgy gondoljuk, hogy az államnak kötelessége gondoskodni azokról, akik nehéz helyzetbe kerültek, ezért az MSZP azt követeli, hogy az álláskeresési járadékot 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.

 

MSZP

Bővebb információ: Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese

 

Kapcsolódó párttagok