mszp.hu | Belföld
2020. január 19. 01:13

A Fidesz amortizálódik, de az ellenzéknek bizonyítania kell

A Fidesz amortizálódik, de az ellenzéknek bizonyítania kell
A Fidesz amortizálódik, de az ellenzéknek bizonyítania kell kormányzóképességét – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Nemény András, a Baloldali Önkormányzatok Közösségének (BÖK) új vezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken.
Meg kell mutatni, hogy az önkormányzati választáson létrejött vegyes koalíciók hogyan tudják a helyi közösségeket vezetni, hogy az ott élők valóban kezükbe vehessék a saját ügyeiket. S mivel az Orbán-kormány nagyon sok mindent államosított, ehhez kormányváltásra van szükség – mondta Tóth.
 
 
„2022-ben kormányváltást akarunk, és a Baloldali Önkormányzati Közösségben ülő képviselők, polgármesterek is kormányváltást akarnak, hiszen helyre akarják állítani (…) a valódi önkormányzatiságot” – tette hozzá.
 
Elmondta: a 25 éves szervezet bővül, mai tisztújító ülésén már 160 baloldali képviselő és polgármester vett részt. Céljuk, hogy tagjaiknak és a csatlakozni kívánóknak olyan szakmai terepet biztosítsanak, ahol kicserélhetik tapasztalataikat. A jövőben pedig még fontosabb szerepe lesz a közösségnek, mert az önkormányzati kampányban is meghirdetett baloldali értékek – például a szolidaritás az igazságosság – gyakorlására most valódi lehetőség nyílik.
 
Nemény András szombathelyi polgármester, az MSZP Vas megyei elnöke és a BÖK frissen megválasztott vezetője azt mondta: a lehetőségek, de a felelősség is nagy, mert az ellenzéket a következőkben az önkormányzatok sikerén keresztül fogják mérni, pedig nehezített pályán mozognak, mert a kormányzat „finoman szólva sem” segíti a településvezetők munkáját.
 
„Az a legtermészetesebb, hogyha összefogunk, és hogyha legalább a jó gyakorlatokat megbeszéljük, (…) és egységesen lépünk fel a nehézségekkel szemben” - mondta.
 
Ha az ellenzéki képviselők meg tudják mutatni, hogy jobbak, és van alternatíva, akkor sok konzervatív értékrendű, de nem fideszes ember „képes lépni. Szombathelyen ez történt, és szerintem ez máshol is egyre inkább meg fog történni, ahogy amortizálódik a Fidesz az országban” – hívta fel a figyelmet.
 
Kérdezték Tóthot és Neményt a Törökbálinton a Fideszhez átállt szocialista képviselőről is. Az MSZP elnöke elmondta: a fegyelmi ügyek tanácsa „első körben” elfogadta a javaslatot a pártból való kizárására.
 
„Én fenntartom azt, hogy zéró tolerancia van azokkal a képviselőinkkel kapcsolatban, akik a Fidesszel a Fidesz érdekében működnek együtt” – hangsúlyozta a pártelnök.
 
Hozzátette: az, hogy MSZP-s képviselők a település érdekében – egy járdafelújítás, vagy óvodafelújítás kérdésében – a fideszesekkel szavaznak, elkerülhetetlen. De az, hogy a polgármester jutalmát megháromszorozó javaslatnak „nemcsak megszavazója, de előterjesztője is egy MSZP-s képviselő, az elfogadhatatlan”. 

Tisztul a Mátrai köd...

2020-07-10 14:19