mszp.hu | Belföld
2019. április 01. 17:38

A Fidesz családvédelmi terve szűk kört támogat

A Fidesz lemondott a családok jelentős részéről.
Elítéljük, hogy nem szavazta meg az MSZP módosító indítványait - ismertette az MSZP-frakció álláspontját Tóth Bertalan, a párt elnöke és országgyűlési csoportjának vezetője a kormány családvédelmi akciótervének hétfői parlamenti szavazása után.
 
A Fidesz akcióterve ugyanis csak szűk kört támogat. „Vannak benne támogatható elemek”, ezért az MSZP megszavazta a tervet, de a párt elítéli, hogy a Fidesz leszavazta a várandóssági pótlék és az anyasági támogatás megemeléséről, a családi pótlék, a GYES és a GYED megduplázásáról szóló MSZP-s javaslatokat.
 
„Ebből kiderül az, hogy a Fidesz lemond a családok jelentős részéről”, hiszen félmillió gyermek él egyszülős családban, és minden második gyermek élettársi viszonyban lévő családokban születik.
 
„Az, amit ma elfogadtak, csak a családok kis részéről szól” – mondta.
Az MSZP nem mond le arról, hogy minden család élvezhesse a támogatásokat, ez szerepel a szociális Európáról szóló „Haza. Szeretet. Európa.” című európai parlamenti választási programjukban is.
 
E szerint az a céljuk, hogy a családi pótlék minimális összege az EU minden országában egységesen legyen legalább 150 euró, azaz közel 50 000 forint.
 
„Ezért fogunk küzdeni tovább, hogy a magyar családokat ne érje megkülönböztetés. Az a társadalomfelfogás, amit a Fidesz képvisel, az hosszútávon ne gyökerezzem meg Magyarországon, hiszen nem mondhatunk le több százezer, több millió gyermekről” – mondta az MSZP elnöke.