A képviselőnők szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor a Fidesz elnökeként nem szólította fel azonnal Pócs Jánost lemondásra egy ilyen gyalázatos tett után. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője rámutatott, hogy amit Pócs elkövetett az egy bűncselekmény, ami elévült. Azonban ha most történt volna az eset, akkor kényszerítésért 3 év, de a becsületsértésért is minimum 1 év börtönbüntetést kapna.
Gurmai Zita, MSZP képviselője szerint emberek elégetésével nem lehet viccelni, azonban ha valaki ezt a holokauszt után mégis megteszi, az egyszerűen náci. Véleménye szerint, mivel a Fidesz nem mondatja el Pócs Jánost, azzal egyértelművé teszi, hogy ezt a náci viccelődést elfogadhatónak tartja.
Miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem lépett semmit az ügyben, most az ellenzéki képviselőnők Kövér László házelnökhöz fordulnak. Véleményük szerint Kövér László mindig az Országgyűlés méltóságának megsértésére hivatkozva lép fel az ellenzékkel szemben, ezért most itt lenne az ideje annak, hogy a Parlament méltóságát valóban sértő, a gyalázatos bűncselekményt elkövető fideszes Pócs Jánossal szemben is lépéseket tegyen és szólítsa fel lemondásra.