mszp.hu | Belföld | Közlekedés
2019. március 06. 13:02

A Fidesz elkaszálta a fideszes Tarlós javaslatát

Tarlós István, Budapest főpolgármestere kilenc év után váratlanul rádöbbent, hogy a budapestiek életét rettenetesen zavarják az éjszaka közlekedő repülőgépek, és azonnal kampányüzemmódba helyezte magát.
Nagyon örvendetes, hogy Tarlós az idén, nagy nehezen rádöbbent végre, hiszen három MSZP-s képviselőtársam, Tóth Csaba, Hiszékeny Dezső és Kunhalmi Ágnes már tavaly december 17-én benyújtotta „A főváros lakosainak éjszakai légtérzajjal szembeni védelméről” szóló határozati javaslatát az Országgyűlésnek, amelynek 3. pontja így szól: „az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy hozzon létre olyan jogszabályi környezetet, amely tiltja, hogy a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 0:00 óra és reggel 5:00 óra között légi járműveket fogadjon, illetve indítson”, emellett példás büntetést kér azokra a cégekre, amelyek megszegik a tilalmat. Ezt az MSZP-s javaslatot tegnap elkaszálta a Parlament fideszes többségű gazdasági bizottsága. 
 
Mivel Tarlós elképzelése hihetetlen módon egyezik a tavaly benyújtott MSZP-s határozati javaslattal, ezért fogalmazhatunk úgy, hogy a fideszes bizottság elkaszálta a fideszes Tarlós javaslatát. 
 
Horváth Csaba,
az MSZP fővárosi képviselői nevében