Azonban a segítségre szoruló emberekre, a súlyos helyzetbe került családok megsegítésére szinte egyetlen forintot sem fordítottak. A megélhetési válság kezelése helyett a Fidesz inkább őrült pénzszórásba kezdett az oligarchái körében és így ellopták az országtól azt a pénzt, ami segíthetett volna.
Ennyi pénzből meg lehetett volna valósítani az MSZP által javasolt, megélhetést segítő mentőcsomagot. Rendelkezésre állt a pénz a családi pótlék, a gyes és a gyet megduplázására. A nyugdíjasok megkaphatták volna a vegyes indexálás szerint járó dupla nyugdíjemelést és az egyszeri, 20 ezer forintos nyugdíjtámogatást. Ezeken felül a szociális dolgozók egyszeri 500 ezer forintos bértámogatását is meg lehetett volna oldani. Sőt, a munkanélküliek biztos megélhetését garantáló, 9 hónapig járó, legalább 100 ezer forintos támogatása is kijött volna ennyi pénzből!
Emberek százezrei veszítették el a munkájukat, vállalkozások tízezrei kerültek a csőd szélére, miközben a Fidesz két kézzel szórja azóta is a milliárdokat az oligarchák megsegítésére, a vadászati világkiállításra, stadionépítésre, a Budapest-Belgrád vasútvonalra. Ráadásul a kormány több mint 5000 milliárd forint hitelt is felvett, amit majd a magyar embereknek kell visszafizetniük!
Véget kell vetni a fideszes lopásoknak és a pazarlásnak! A megélhetési válság érdemi kezelésre van szükség, ezért az MSZP szerint a munkájukat elvesztőknek, a fizetéscsökkenést elszenvedőknek azonnali segítséget kell nyújtani. A családoknak érdemi segítséget kell nyújtani, a válságnak fokozottan kitett nyugdíjasok tisztességes megélhetését pedig biztosítani kell!
MSZP
Bővebb információ: Szakács László országgyűlési képviselő