Külföld | alkotmánymódosítás
2013. március 13. 09:12

A Fidesz féktelen hatalomvágya elszigetelte hazánkat

"Magyarország tekintélye érdekében a Fidesznek végre szembe kellene néznie a tényekkel, azzal, hova vezet az Orbán-kormány önkényuralmi politikája. Felelős magyar hazafiként és demokrataként szomorú látnunk, milyen mély és súlyos nemzetközi elszigeteltségbe került Magyarország. Ezt nem valamiféle nemzetközi ármánykodás, hanem az Orbán-kormány féktelen hataloméhsége, önkényuralma okozta."- jelentette ki az MSZP EP-delegációja ma Strasbourgban, válaszul a Fidesz EP-delegáció közleményére. A szocialista EP képviselők emlékeztetettek arra: az Orbán-kormány demokrácia-ellenes politikájának első kritikusai, ahogyan ez alkalommal is, a demokratikus európai jobboldal politikusai közül kerültek ki.    


Fotó: EP-fotószolgálat


"Mióta baloldali a néppárti José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki telefonon figyelmeztette Orbán Viktort, hogy az európai alapértékek megsértésére készül? Mióta baloldali a kereszténydemokrata Angela Merkel, aki ma Áder János államfőnek hívta fel a figyelmet arra, hogy vegye komolyan Magyarország európai partnereinek és barátainak aggodalmait a módosítással kapcsolatosan, valamint, hogy a Fidesz bánjon felelősségteljesebb módon kétharmados többségével? Mióta baloldali a kereszténydemokrata Elmar Brok, aki felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a magyar Alaptörvény módosítása nem ütközik-e az uniós alapértékekkel?" - merül fel a kérdés. A szocialista delegáció felhívja a figyelmet arra, hogy az alkotmány jogsértő módosítását olyan tekintélyes jobboldali lapok bírálták, mint a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, vagy az osztrák Die Presse, amelyek keményen kritizálták az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálását. A jogállamiság betartatását garantáló uniós mechanizmus felállítását javasoló kormányok között szintén ott találjuk a jobboldali többségű német, vagy a jobboldali vezetésű finn kormányt. "Szó sincsen itt semmiféle baloldali összeesküvésről. A Fidesz nézzen szembe a tényekkel: ha így folytatja, végleg elszigeteli Magyarországot Európában." - húzta alá az MSZP EP-delegációja.