Tabajdi emlékeztetett arra, hogy nem fejeződött be a magyar médiahelyzet vizsgálata az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében. A nagy befolyású Monitoring Bizottság jelentést készít a magyarországi jogállamiság, így a médiaszabadság helyzetéről. Az Európai Parlament is jelentéstervezetet készít a magyarországi jogállamiság helyzetéről, amelynek a médiaszabályozásra vonatkozó részét az elmúlt héten vitatta meg az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága. „Szó sincsen arról, hogy „minden rendben lenne“. Nemcsak az EP, hanem az Európai Bizottság is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyar médiaszabályozással szemben. Neelie Kroes médiaügyi biztos pl. az elmúlt héten az európai sajtószabadság helyzetét felmérő szakértői csoport jelentésének bemutatásán úgy fogalmazott: még mindig nem elégedett a magyar médiaszabályozással, sőt, a szabályozás és a Klubrádió ügye volt a fő oka annak, hogy kezdeményezte a csoport felállítását“ – emlékeztetett Tabajdi.
Neelie Kroes már tavaly júniusban, a médiatörvény második módosítása után közölte, hogy a módosítások nem oldják meg a Bizottság és az Európa Tanács által felvetett problémákat, sőt, a 66 európa-tanácsi ajánlásból csak 11-et teljesítettek. A biztos kifogásolta többek közt a közmédiára nehezedő politikai nyomást, a Médiatanács egyoldalú politikai irányítását, túlzott hatásköreit, a rádiófrekvenciák elosztásával kapcsolatos gyakorlatát, illetve azt a gyakorlatot, hogy a testület bírósági döntéseket kérdőjelez meg, így végső soron „a jogállamiságot teszi kétségessé“.
„Jó lenne, ha Gyürk András és a Fidesz EP-delegációja felhagyna annak a számtalanszor megbukott mantrának az ismételgetésével, miszerint itt valamiféle titokzatos baloldali összeesküvésről van szó.“ – hangsúlyozta Tabajdi. „Ha a Fidesz elfelejtette volna, emlékeztetem, hogy a magyar médiaszabályozást és a jogállamiságot lebontó lépéseket először a jobboldali Angela Merkel szóvivője, illetve az akkori jobboldali francia kormány szóvivője bírálta, és ezt követően is számos kritika érte a jobboldalról a Fidesz tevékenységét, többek közt a döntően jobboldali Európai Bizottság részéről. A Fidesz nem a baloldalon, hanem a jobboldali vezetésű Európában vált szalonképtelenné“ – jelentette ki a szocialista politikus.
A Fidesz félrevezeti a magyar közvéleményt!
„A Fidesz és a Híradó félretájékoztatása ékesen bizonyítja, hogy politikailag manipulálják a közmédiát. A Fidesz és a közleményében foglalt ferdítéseket átvevő hírportálok, köztük a Híradó tudatosan akarta félrevezetni a magyar állampolgárokat azzal, hogy azt állította, miszerint sikeresen lezárult a párbeszéd az Orbán-kormány és az Európa Tanács között a magyar médiaszabályozásról.“ – jelentette ki Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője, reagálva Gyürk András, a Fidesz EP-delegációvezetőjének közleményére. Tabajdi felhívta a figyelmet, miszerint Thorbjorn Jagland eredeti sajtóközleményében az áll: „Magyarország és az Európa Tanács között folytatódik az együttműködés annak érdekében, hogy tovább javítsák a médiaszabályozás minőségét, összhangban szakértőink értékelésével.“ (eredetileg: „Cooperation betwen the Council of Europe and Hungary will continue to further improve media legislation in line with our expert assessment“). Hozzátette: már ez a torzítás is felhívja a figyelmet arra, hogy továbbra is súlyos problémák vannak a magyar médiaszabályozással!