A Fidesz menekül az igazság elől

Rogán Antal ma világossá tette: ígéretét megszegve pártja mégsem fordul az Alkotmánybírósághoz a választási eljárási törvény alkotmányosságának előzetes elbírálása érdekében.

Ezzel a Fidesz beismerte, hogy javaslatuk annak ellenére aggályos, hogy egyszer már az általuk írt alaptörvényt módosították is miatta. A frakcióvezető most arra hivatkozik, hogy talán majd a törvény korábbi felelőse, az azóta köztársasági elnökké előlépett Áder János kéri annak alkotmányos vizsgálatát a kihirdetés előtt.

A folyamatos és dilettáns módosító indítványokból világos: a Fidesz maga se tudja, mit és hogyan akar végül elfogadtatni. Kedden részben egymásnak is ellentmondó módosításokat nyújtottak be a törvényjavaslathoz. Például egy tollvonással intéznék el a kampányszabályozás egyik legfontosabb alanyának számító politikai hirdetést. E barkácsolás egyre tragikusabb fordulatokat produkál.

Az a lehetőség pedig már régen oda, hogy a javaslatból egy mindenki által elfogadott, a demokrácia alapértékeit elfogadó és megerősítő, a választás szabadságát szolgáló szabályozás szülessen. A Fidesz utolsó lehetősége a visszalépés.

A javaslat visszavonása, a folyamat újraindítása. Még mindig sokkal kisebb kárt okoznak, ha beismerik, hogy tévedtek, mintha elfogadják ezt a működésképtelen barkácstörvényt. Utólag már késő lesz megbánni. Gondolkozzanak előre!

Molnár Zsolt,
országgyűlési képviselő,
az MSZP budapesti elnöke