mszp.hu | Belföld | közlemény tao pénzek
2018. február 06. 14:37

A Fidesz nemet mondott az oktatás és az egészségügy támogatására

A Fidesz nemet mondott az oktatás és az egészségügy támogatására
Az MSZP-Párbeszéd szerint a TAO pénzek terén is igazságot kell tenni, ezért azt kezdeményeztük, hogy a kórházak és iskolák is részesülhessenek ebből a támogatási formából.
Fontos ez mindannyiunk számára, hiszen nap, mint nap szembesülünk személyesen, hozzátartozóink, ismerőseink rémtörténetein, vagy a médián keresztül az egészségügyben és az oktatásban kialakult áldatlan állapotokról.
 
Példaként elég az elmúlt két nap híreit megnézni: egy magyar híresség anyukájának és sorstársainak szenvedéstörténete a hazai „sürgősségi” ellátásban, illetve a Rák Ellenes Világnapon elhangzott rettenetes halálozási számok. 30 ezer olyan magyar hal meg évente, akik normális ellátás esetén ma is köztünk lehetnének.  
 
Ezzel szemben egy nemrég nyilatkozó cégvezető szerint a TAO-kedvezmények révén eddigi igénybevett mintegy 500 milliárd forintnak akár a 20%-a - közel 100 milliárd forint – magánszemélyek zsebébe vándorolhatott.  
 
A mai napon az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes tagjai egy kíméletlenül őszinte, egy szavas választ adtak az egészségügy és az oktatás problémáinak kezelésére: NEM!
 
Az MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetsége nem fogja magukra hagyni a betegeket, az oktatáson keresztül pedig esélyt ad minden gyermeknek.
 
MSZP 
Varga László, frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó párttagok