A Fidesz nyugdíjcsökkentésre készül

Az MSZP szerint egy fideszes képviselő nyilatkozata arról árulkodik, hogy a kormánypárt győzelme esetén a nyugdíjak csökkentésére vagy a nyugdíjjárulék emelésére készül. 

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről. A szocialista politikus közölte: Tiba István fideszes képviselő egy februári sajtótájékoztatón kijelentette, a Fidesz azt tervezi, hogy a jövőben csak annyi pénzt fordítanak nyugdíjkifizetésekre, amennyit nyugdíjjárulékból beszednek. "A kormány célja az, hogy mind az egészségbiztosítási, mind a nyugdíjkassza a saját területének kiadásait fedezze" - idézte a fideszes politikusnak a haon.hu Hajdú-Bihar megyei hírportálon megjelent szavait.
    
Korózs Lajos szerint ebből az következik, hogy a Fidesz egy forinttal sem tervezi kipótolni a nyugdíjkasszát, és mivel a befizetett járulékokból már jövőre 43, két év múlva pedig 75 milliárd forinttal kevesebb folyik be, mint amennyit nyugdíjakra kellene kifizetni, a kormánypárt hatalmon maradva ennyivel csökkentené a nyugdíjakat vagy növelné a nyugdíjjárulékot.
    
Hozzátette: elképzelhető, hogy a Fidesz elvenné az özvegyi nyugdíjat vagy az árvaellátást, illetve tovább csökkentené a rokkantaknak járó juttatásokat, hiszen erre a jogi lehetőséget már megteremtették.
    
"El a kezekkel a nyugdíjasok pénzétől!" - szólította fel a kormányoldalt az MSZP-s politikus, aki szerint "Orbán Viktor most udvarol a nyugdíjasoknak, de a választások után őket nyomorítaná meg először".
    
Ezzel szemben a baloldal havi 24 ezer forint gyógyszertámogatást adna minden százezer forintnál kisebb nyugdíjból élő 65 éven felülinek, 50 ezer forintra emelné a minimálnyugdíjat, kegyeleti járandóságot vezetne be és nyugdíjkorrekciós programot indítana - közölte. Megfogalmazása szerint az április 6-ai választás így "nyugdíjvédelmi szavazás lesz".
    
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta: miután a kormány "ellopta" a magánnyugdíjvagyont, még fontosabbá válik a generációk közötti szolidaritás. Ezért is probléma, hogy a külföldön dolgozó fiatalok ott fizetnek járulékot, és amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, nem is fognak hazajönni - jelentette ki.