Fidesz igazságtalan nyugdíjszámítása miatt ma 2 millió nyugdíjas közül 1,2 millióan élnek az átlagnyugdíjnál, 150 ezer forintnál kevesebb nyugdíjból, és csaknem 450 ezer nyugdíjas él kevesebb pénzből, mint a megélhetési minimum. Az idősek szegénységi aránya 2010-hez képest több mint háromszorosára – 4,6%-ról 14,4%-ra emelkedett, miközben a szegénységük mélységét jelző mutató közel négyszeresére ugrott.
Mindez annak is a következménye, hogy az ő járandóságuk csak az átlagos inflációt követi, a fizetések emelkedését nem, így a nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a bérektől. Pedig a boltokban a nyugdíjasoknak ugyanazt az árat kell kifizetniük, mint a fizetésből élőknek!
„Az MSZP – az Egységben Magyarországért szövetség pártjaival együtt – azt akarja, hogy aki ledolgozott egy életet, az később se nélkülözzön! A biztos megélhetés idős korban is jár, ezért kezdeményezzük, hogy a kormányváltás után ne csak az infláció, hanem a gazdasági teljesítmény, a fizetések növekedése is számítson bele a nyugdíjemelésbe!
Ezt jelenti a vegyes – vagy közismertebb nevén svájci – indexálás. Fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat, a nyugdíjminimumot legalább 70 ezer forintra akarjuk növelni, a 13. havi nyugdíjat pedig igazságos módon kell szétosztani.
Így lehet magasabb a nyugdíj, így teremthetünk emberhez méltó életet minden idős ember számára!”
Korózs Lajos
a Népjóléti Bizottság elnöke