mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. május 17. 15:21

A Fidesz több mint 2 millió dolgozót szolgáltat ki a válságnak azzal, hogy nemet mondott az adómentes minimálbérre és az alacsony fizetések adójának csökkentésére

A Fidesz több mint 2 millió dolgozót szolgáltat ki a válságnak azzal, hogy nemet mondott az adómentes minimálbérre és az alacsony fizetések adójának csökkentésére
A fideszes képviselők hétfőn a Gazdasági bizottság ülésén nemet mondtak az adómentes minimálbérre és az alacsony fizetések adójának csökkentésére. A kormánypárti politikusok ezzel egyértelművé tették, hogy szerintük a magyarok nem érdemelnek többet Európa egyik legalacsonyabb minimálbérénél.

Az MSZP javaslatával 15%-kal emelkednének a legalacsonyabb fizetések, az adócsökkentés révén pedig mindazoknak növekedne a bére, akik bruttó 321 ezer forintnál kevesebbet keresnek, így 2,3 millió ember helyzete javulna. Erre pedig égető szükség van, mivel a Publicus Intézet legújabb felmérése szerint a válság kitörése óta nagyjából 2,5 millió ember kevesebb pénzből kénytelen megélni, elsősorban a magas infláció miatt.

Áprilisban 5,1%-kal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál, a gazdasági válságnak legkiszolgáltatottabb alacsony jövedelmű embereknek pedig elviselhetetlen ez a mértékű áremelkedés. A februári 3,6%-os minimálbér-emelés már semmit sem ér, csak arra volt elég, hogy a dolgozók az első bevásárlásnál otthagyják a pénztárban. Ráadásul idén már nem lesz újabb minimálbér-emelés, mert a kormány nem tartotta be az ígéretét és nem csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét.

A Fidesz hétfői üzenete több mint 2 millió embernek így szól: próbáljátok meg túlélni a válságot ahogy akarjátok, de a kormány támogatására ne számítsatok! 

Az MSZP szerint a megélhetés támogatása is életmentés éppen ezért az alacsony magyar fizetéseket meg kell emelni! A Fidesz azonban nem hajlandó erre, így a dolgozók számára a garanciát ebben az ügyben is a 2022-es kormányváltás jelenti, mert az MSZP, ahogyan azt a „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjában ígéri, 2022 után adómentessé teszi a minimálbért.

 

MSZP

Bővebb információ: Szakács László, országgyűlési képviselő