A Fidesz tönkreteszi a kisvállalkozásokat!

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, hiszen a működő összes vállalkozás legnagyobb részét ez a szektor képviseli, az üzleti szférában foglalkoztatottak közel háromnegyedének biztosítanak munkát, a bruttó hozzáadott értéknek több mint a felét állítják elő.

Versenyképességük, amely a gazdaság és a foglalkoztatás növekedésének feltétele, nagymértékben az általános gazdaságpolitika függvénye, ezt 2010 óta jelentősen rontották az áthárított válságadók, a növekvő adminisztrációs terhek és újabban a brutális tranzakciós illeték.

A kormányzati ciklus eddigi mérlege, hogy az ország a lehetősége alatt teljesített, ennek fő oka pedig a kiérleletlen és az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika, amelynek árát mindannyian fizetjük, a kkv-szektor az átlagnál is jobban.

Közel három évvel a második Orbán-kormány megalakulása után a helyzet a kkv-k szempontjából egyáltalán nem szívderítő: növekvő terhek, finanszírozási gondok, szűkülő piac, bizonytalan környezet. Többletterheket hoztak, és a piacot sem bővítették a 2010 második felétől és a 2011
januárjától hatályos szabályozó változások. A kkv-nak semmilyen könnyebbséget nem jelentett a 10 százalékos kedvezményes társaságiadó-kulcs kiterjesztése.

Vagy nem voltak nyereségesek, vagy már addig is 10 százalékkal adóztak, mert nyereségük korábban sem haladta meg az 50 millió forintot. A banki különadó visszavetette a hitelezést, hátráltatta a gazdaság növekedését, ami elsősorban a hitelhez amúgy is nehezen jutó kkv-kat érintette negatívan.
Tavaly minden korábbinál több, közel 24 ezer céggel szemben indult felszámolási eljárás.

A kisadózók tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény csak illúziót keltett a kkv-k körében, kézzelfogható eredményt számukra azonban nem hozott. A remélt több százezer vállalkozás helyett eddig alig több mint ötvenezer cég választotta ezt.

Komoly meglepetést váltott ki az érintettek körében, hogy a múlt héten felfüggesztették a mikrovállalkozások egyik legsikeresebb forrásteremtő megoldását, a kombinált mikrohitelt. Nagy probléma, hogy - más programokhoz hasonlóan - a kombinált mikrohitel esetében sincs még se híre, se hamva a 2013-as kiírásnak. Februártól komoly gondokat okoz, hogy ismét nem sikerült megteremteni a folytonosságot a programok között - a késlekedés, pedig tovább csökkenti a reményt, hogy közel teljes mértékben sikerül felszívni a költségvetési ciklusban az EU által hazánknak megítélt fejlesztési
forrásokat.

A Fidesz csak szavakban támogatja a vállalkozásokat, de hibás gazdaságpolitikájával lassan felszámolja az egész kkv-szektort.

Tóth Csaba,
az MSZP Kkv kabinetvezetője,
országgyűlési képviselő