A fideszes többség meghiúsította a Népjóléti bizottság keddi ülését és ezzel együtt nemet mondtak 100%-os táppénzre is

A fideszes többség meghiúsította a Népjóléti bizottság keddi ülését és ezzel együtt nemet mondtak 100%-os táppénzre is
Korózs Lajos, a bizottság elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az újabb értelmetlen fideszes lépést követően számoltak be arról, hogy milyen, az emberek érdekeit szolgáló javaslatok megtárgyalását szabotálták a kormánypárti képviselők.

Korózs Lajos elmondta, hogy „minden egyes napirendi pont az emberekről szól, de ez a fideszes többségnek nem volt fontos így karácsony előtt.” Az ülésen tárgyalták volna az MSZP javaslatát, amely 100%-os táppénzt biztosítana a koronavírusos betegeknek és azoknak is, akik karanténba kényszerültek. Továbbá, azt a szintén MSZP-s kezdeményezést, amely a koronavírus-járvány miatt állásukat vesztett szülőknek rendkívüli támogatást nyújtana decemberben. Ezek mellett a napirenden szerepelt a PCR-teszteket ingyenessé tevő javaslat, valamint döntést lehetett volna hozni az egészségügyi védekezésben részt vevő önkéntesek elismeréséről, és az elhunyt egészségügyi dolgozók hősi halottá nyilvánításáról is.

Tóth Bertalan úgy fogalmazott, hogy a cinizmus netovábbja az, amit a Fidesz művel a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban. Elképesztőnek nevezte, hogy a kormánypárti képviselők már második alkalommal akadályozzák meg, hogy a bizottság megtárgyalja azokat a javaslatokat, amelyek egyrészt a vírus terjedésének a lassítását, másrészt pedig a megfertőződött munkavállalók megélhetésének biztosítását szolgálnák

Az MSZP társelnöke tragikusnak nevezte a Fidesz viselkedését, mivel ezekkel a javaslatokkal – amelyeket az MSZP már hónapok óta próbál elfogadtatni – a már bekövetkezett halálesetek egy részét meg lehetett volna előzni. Továbbá rámutatott arra, hogy a korábbiakhoz képest a miniszterelnök most már megpróbálja magáról elhárítani a felelősséget. Tóth Bertalan azonban ismételten kijelentette, hogy minden felelősség a kormányé és Orbán Viktoré. „Azzal, hogy már másodszorra nem voltak hajlandók tárgyalni ezekről a javaslatokról, az ebből következő megbetegedésekért és halálesetekért is a magyar kormány és Orbán Viktor a felelős.”

 

MSZP