Horváth Csaba csütörtökön Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatójára reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy az úgynevezett dugódíjnak a forgalmat kellene szabályoznia. Kitért arra is, hogy az Európai Unió a négyes metró támogatási szerződésében nem jelölte meg a díj összegét, így a főváros azt akár egy forintban is megállapíthatná.
A szocialista frakcióvezető szerint lelassult a felkészülés, elmaradtak az előfeltételként megszabott beruházások, így 2013-ban megfelelő szakmai alapon nem lehet bevezetni a rendszert. Véleménye szerint a városvezetés adóként akarja használni a behajtási díjat, hogy pótolja "azt a 200 milliárd forintos forráskivonást, amelyet az Orbán-kormány a négyéves ciklusában végrehajt Budapesten".
Az MSZP-s politikus álláspontja szerint a dugódíj bevezetése ellenére "ugyanaz a rozsdás busz" jár majd, a szolgáltatás színvonala nem változik.
Horváth Csaba bírálta a főpolgármestert amiatt, hogy a kedd délelőtti egyeztetésre nem hívta meg a dugódíj "kritikusait" és az ellenzéki vezetőket.
A taxisszabályozásról szólva azt mondta: bizonyos alapelvekkel egyetért, de azzal nem, hogy a főváros "diktátumként" hozza a rendeletet.
2012. június 14. 14:44
A főváros a nagyarányú forráskivonást pótolná a behajtási díjjal
Az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint a behajtási díjra adóként tekint a főváros, amellyel a költségvetési forráskivonást próbálja ellensúlyozni a városvezetés.