mszp.hu | Belföld
2018. március 18. 12:22

A haza nem lehet Európa ellenzékében!

A haza nem lehet Európa ellenzékében!
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető a következő két napban a meghívásomra Brüsszelben tárgyal, ahol az Európai Bizottság több biztosával, az Európa-párti progresszív politikai erők vezetőivel, helyi civil magyar szakértőkkel és a Brüsszelben élő magyarokkal is találkoznak majd.

 

Az MSZP-Párbeszéd szövetség értékvállalása világos: olyan Európára van szükség, amely szolidáris, együttműködő és erős. Ehhez az Unió bölcs reformjára, a szociális Európa megteremtésére, a haladó tagországok belső magjához való csatlakozásra, az EU immunrendszerének megerősítésére van szükség.


Orbánisztán vagy Európa – erről kell majd döntenie áprilisban a választóknak. Immár világosan kikristályosodtak a vállalások és világnézetek: Orbán Viktor legutóbbi beszédében is egyértelművé tette, hogy háborút hirdetett az európai közösség ellen. Számára az Európai Unió egy legyőzendő és üldözendő ellenség, a felvilágosult nyugati tagországokban pedig nem szövetségest és partnert lát, hanem egy zavaros világ-összeesküvés amúgy is pusztulás előtt álló csatlósait. A Fidesz európai politikája végtelenül sunyi, mert míg látványháborúznak az Unióval, a hozzánk érkező uniós források jelentős részét nem az ország javára, hanem saját, személyes gazdagodásukra fordítják. Már a költségvetési szakbizottság néppárti elnökének legutóbbi jelentése szerint is elfogadhatatlan az állami korrupció mértéke Magyarországon és – ez komoly veszély - megállapításuk szerint, ha nem csatlakozunk az európai ügyészséghez, fel kell függeszteni a Magyarországnak járó EU-pénzek folyósítását. Figyelem, ezt nem valami „sorosista-nemzetvesztő”, hanem a Fidesz pártcsaládjába tartozó néppárti képviselő állítja!


A Fidesz európai politikája nemcsak végtelenül sunyi, de végtelenül nagy kamu is. Orbánék úgy beszélnek ugyanis az Unió átalakításáról, hogy valós elképzelést, tervet, javaslatot nem tesznek az asztalra. Mert nincs nekik, az egész csak hőzöngés és blöff. A Nyugat nem haldoklik, Európa nincs végveszélyben, az Unió nem bukik el; de Orbánéknak köszönhetően kétségtelenül kiiratkozhatunk belőle. Ezzel szemben mi, európai demokraták azt állítjuk: a haza nem lehet Európa ellenzékében! Tudjuk és látjuk az európai döntéshozatali rendszer hibáit, működésének gyengeségeit, de szemben Orbán tajtékos Unió-ellenességével mi megerősíteni és újraegyesíteni akarjuk az európai közösséget, nem pedig szétszakítani. Felelősen és higgadt módon, a magyar érdekek mentén dolgoztuk ki az európai intézményrendszer átalakításának javaslatcsomagját. Üres szavak és narancsos blöffölés helyett radikális, de bölcs érdekképviselet; ez a mi válaszunk. 

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száznyolcvanharmadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
 
dr. Ujhelyi István,
Európai Parlamenti képviselő