Újságok betiltásával nem lehet elnyomni a szabadság hangját
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője bejelentette: az MSZP frakciója nem vesz részt az alaptörvény-módosítás folyamatában, sem az ötpárti egyeztetésen, sem a vitában, sem a szavazáson.
Közölte: országgyűlési eseti bizottság felállítását kezdeményezik, mert a Fidesznek és a kormánynak kell számolnia az értelmetlenül elköltött 17 milliárd forinttal, emellett "Orbán Viktor kleptokráciájának megszüntetése érdekében" antikorrupciós javaslatcsomagot dolgoznak ki.
A frakcióvezető - miközben a mögötte ülő szocialista képviselők a Népszabadság című napilap korábbi példányait tartották maguk elé - azt mondta: "Önök a hétvégén újabb szöget vertek a sajtószabadság koporsójába".
Zajos sikerekről papolnak, közben csendben adót emelnek?
Burány Sándor azt kifogásolta, a kormány javaslatára úgy módosult a jövedéki adóról szóló törvény, hogy az az üzemanyagok árának emelkedését eredményezi.
Emlékeztetett arra, a Fidesz ellenzékben sokkal alacsonyabb ár mellett tört lándzsát: akkor 40 dolláros olajár mellett adócsökkentést követeltek, most 50 dolláros olajár mellett adót emelnek.
A politikus szerint az adóemelést a kormány azzal indokolta, hogy többletbevételre van szüksége a költségvetésnek. Csak nem újabb helikoptertúrára gyűjtenek? - kérdezte.
Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
Varga László a 2015-ben elindult Modern városok program megvalósulásáról érdeklődött, szerinte ugyanis nagyon nagy a csend a programról.
Minden jel arra utal, hogy vagy nem gondolta át teljesen a kormány ezt az ígéretcsomagot, vagy nem akarja annak egy részét megvalósítani - mondta, majd a Miskolcra tervezett beruházásokról érdeklődött.
Majd, ha nékem sok pénzem lesz...
Bangóné Borbély Ildikó szavai szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal a rongyrázás egészen elképesztő fokozatát mutatta be, amikor helikopterrel utazott egy vidéki esküvőre. Kifejtette: amikor az ügy kiderült, "a miniszter hazudott, fenyegetőzött, majd néhány napra köddé vált", miközben megüzente, hogy az esetet lezártnak és magánügynek tekinti.
2007-ben polgármesterként viszont még azt mondta, hogy egy politikus élete nem magánügy, azt nem szabad titkolni - hangsúlyozta.
Veszélyben a rákbetegek gyógyítása?
Tukacs István szerint veszélyben van a rákbetegek gyógyítása, mert az új gyógyszerek bevezetési eljárása túl lassú, nem az érintettek érdekeit szolgálja. Mi az oka a késlekedésnek? - tette fel a kérdést.
Mit kívánnak tenni a Telekocsival?
Heringes Anita a telekocsi program szabályozására kérdezett rá, mert, mint fogalmazott, a szerény jövedelemmel rendelkezők, akik csak így tudják csökkenteni kiadásaikat, félnek annak tiltásától. Ez nem profitorientált kezdeményezés - hangsúlyozta.
Mit tesz a kormány a gyermekek védelmében?
Bangóné Borbély Ildikó arról beszélt, hogy a sokszor működésképtelen családsegítő intézményrendszer gyakran nem képes előre jelezni a súlyos gyermekbántalmazásokat. Mit tesz a kormány a gyermekek védelme érdekében? - kérdezte.
Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei?