A Janikovszky-ügy a kormány érzéketlenségének szimbóluma
Egy éve döntött a VII. kerület fideszes többségű képviselő-testülete a Janikovszky suli bezárásáról. A szomorú évforduló apropóján az iskola szülői szervezete és a demokratikus ellenzék közös emlékmenetet szervezett. A demonstráción Kunhalmi Ágnes is részt vett, és elmondta: az iskola bezárása jól mutatja a kormány érzéketlenségét.
Pontosan egy évvel ezelőtt, május 20-án döntött a VII. kerület fideszes többségű képviselő-testülete az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárásáról. A szomorú évforduló apropóján az iskola máig össztartó szülői szervezete és a demokratikus ellenzék közösen szervezett békés emlékmenetet. A körülményekhez képest jó hangulatú demonstráción Kunhalmi Ágnes is részt vett, és elmondta: az iskola bezárása jól mutatja a kormány érzéketlenségét, s azt, hogy a Fidesz helyi helytartói nem veszik figyelembe a helyi érdekeket.
A kerületi polgármesteri hivatal előtt Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy a Janikovszky iskola bezárása jól mutatja a kormány érzéketlenségét, s azt, hogy "a Fidesz helyi helytartói nem veszik figyelembe a helyi érdekeket". Oktatáspolitikusunk szerint annak ellenére döntöttek az intézmény bezárása mellett, hogy az iskola a magyar közoktatás egyik gyöngyszeme volt, kiváló pedagógiai programmal működött, és unikális teljesítménye volt. A legnagyobb baj a fideszes kormánnyal és a fideszes önkormányzattal, hogy szemmel láthatóan meg sem próbálták megismerni, mi folyik a helyi oktatási intézményekben - mondta Kunhalmi Ágnes.
Moldován László, az Lehet Más a Politika VII. kerületi önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy az iskola bezárásának semmilyen racionális oka nem volt. Az okok között felvetődött "a politikai bosszú, vagy a felújított épülettel kapcsolatos fideszes tervek" - jegyezte meg. Kijelentette: egy felelős kerületvezetés nem viselkedhet így. "Megbocsáthatatlan, amit tett a fideszes kerületvezetés, és ezért mennie kell, legkésőbb 2014-ben" - fogalmazott.
Lugosi András, a Janikovszky Szülői Szervezet képviselője emlékeztetett: egy évvel ezelőtt, május 20-án döntöttek a Janikovszky iskola bezárásáról. A bezárásról szóló döntés nem előzte meg komolyabb tárgyalás a szülői szervezettel - tette hozzá. Mint mondta, az iskola bezárása ellenére a tanárokból, a diákokból és a szüleikből kialakult személyi háló továbbra is él. Ha lehet, ennél is fontosabb, hogy a kerületben létrehoznak egy civil mozgalmat annak érdekében, hogy le tudják váltani a jelenlegi erzsébetvárosi fideszes vezetést.
A sajtótájékoztatón szép számban jelentek meg az iskola volt diákjai, szüleik és tanárok. A rövid politikusi és civil szónoklatokat követően, az esemény záróakkordjaként legalább száz torokból zúgott, hogy "Tavaszi szél vizet áraszt"...