A Matolcsy-féle csok úgy működött, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzéből 1,3 milliárdért megvásárolt svábhegyi palotát átjátszották a sajtóhírek szerint a család barátjának, amely azután már a jegybank elnök fia lakhatását szolgálta.
Matolcsy György a kinevezése óta mindent megtett azért, hogy az MNB-t és az alapítványait fideszes kifizetőhelyként üzemeltesse: közbeszerzések nélkül osztottak pénzt a haverok között, túlárazva vettek ingatlanokat, kamutanulmányokért fizettek, megtámogatták a rokonokat, méregdrága „tanulmányi utakat” fizettek, állásokat osztogattak a családtagoknak. Sőt az MNB 54 milliárdos felújításánál is kinyíltak bizonyos zsebek a közpénzmilliárdokra várva.
Matolcsy György pedig mindezek után idén bejelentette, hogy veszteséges lett az MNB.
Az MSZP felszólítja az MNB elnökét, hogy vessen véget a felelőtlen és korrupciógyanús pénzszórásnak és kezdje el visszahordani az alapítványokon keresztül ellopott százmilliárdokat! Matolcsy Györgynek nem az a feladata, hogy családi kifizetőhelyként működtesse az MNB-t, hanem az, hogy jegybankelnökként foglalkozzon a rekordmagas infláció és államadósság, valamint a mélyrepülésben lévő forintárfolyam ügyével!
MSZP
Bővebb információ:
Vajda Zoltán, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje 13. sz. OEVK