mszp.hu | Belföld
2023. szeptember 28. 22:30

A jó szociáldemokrata politika a megoldás az ország gondjaira

A jó szociáldemokrata politika a megoldás az ország gondjaira
Zalaegerszegen tartotta az MSZP a „Jóléti Magyarország” című országjáró sorozatának soron következő rendezvényét, ahol a délutáni fórumon Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke és Korózs Lajos, az MSZP alelnöke mondtak beszédet.
Az MSZP országjáró rendezvénysorozatán nem csupán a fórumokon, de az utcán sétálva is kötetlenül beszélgethetnek az érdeklődők, járókelők az MSZP országos, valamint helyi politikusaival. Zalaegerszeg főterén is élénken érdeklődtek az MSZP programja iránt, majd a délutáni fórumon is sokan kérdezték a párt prominens politikusait az ország helyzetéről és a megoldási javaslatokról.
 
A délutáni fórumon Góra Balázs köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, hogy nagy problémák vannak az országban, amelynek megoldására az MSZP-nek megvannak a javaslatai.
 
A fórumon elsőként Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke szólat fel, aki elmondta, hogy az MSZP nem kampányként tekint az országjárásra, hanem ez a párt hétköznapi, természetes működésének része. Az MSZP politikusai folyamatosan járják az országot, találkoznak az emberekkel, és megoldási lehetőségeket kínálnak számukra. Ilyen az MSZP„Jóléti Magyarország”című programja is, amely valódi alternatívát kínál az ország problémáira. A jólét fogalmának az ország különböző pontjain más-más jelentése van, térségenként másfélét gondolnak erről. 
 
Az MSZP társelnöke személyes példával érzékeltette, hogy mit jelent számára a jólét. Komjáti Imre elmondta, hogy édesapja traktorosként keményen dolgozott a családjáért, valamint azért, hogy a gyermekei számára jobb életet biztosíthasson. A korábbi generációknak még megvolt a reménye arra, hogy az utódaik majd jobb életet élhetnek, napjainkban azonban már más a helyzet. „Olyan országban élünk-e, ahol jobb élete lesz a gyermekeinknek?” – tette fel a kérdést az MSZP társelnöke. 
 
A világválságról válságra billeg, aminek az oka nem az, hogy a szegényeket nem lehet jóllakatni, hanem az, hogy a gazdagokat sem. Az MSZP pedig a hétköznapi emberek mindennapi problémáira kínál megoldást. 
 
Az ország kiszolgáltatottságát jól jellemzi, hogy a kormány akkumulátorgyárakat telepít az országba, amelyek a magyar vizet és levegőt szennyezik el, valamint az itt dolgozó embereket zsákmányolják ki, a profitot pedig elviszik. 
 
A skandináv országok modellje lehet a kiút Magyarország számára is, mert ott az ember a fontos. Az a munkavállaló, aki skandináv országban dolgozik, tisztességes munkabért kap, tisztességes munkakörülmények között dolgozhat, és tisztességes lakhatási feltételek mellett élheti az életét. 
 
Az MSZP társelnöke – egy felszólaló fiatalokkal kapcsolatos kérdésére reagálva – elmondta, hogy hat gyermekes apukaként jól átérzi a fiatalok nehéz helyzetét, akiket a reményteljes jövőkép felvázolása által lehetne megszólítani. Sajnos ebből a generációból sokan külföldre vándorolnak, mert itthon nincsenek meg a feltételek a boldoguláshoz, ezért szükség volna például olyan bérlakás-rendszer kiépítésére, ahol a fiatalok el tudják kezdeni az életüket, családot alapíthatnak, és nem kényszerülnének arra, hogy elhagyják a városukat, hazájukat. 
 
Komjáthi Imre a jövő évi választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy amelyik párt a közös ellenzéki listát elutasítja, az felelős lesz azért is, ha az esetleges összefogás hiánya miatt a Fidesz nagy arányszámban küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe.
A rendezvényen Korózs Lajos, az MSZP alelnöke is felszólalt. Emlékeztetett, hogy a kormány ígérete az volt, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát, ezzel szemben a valóság az, hogy a magyarnál már csak a bolgár fizetések alacsonyabbak az unióban, miközben a csatalakozáskor még hazánk volt a legjobb helyzetben a térség országai közül.
A kormány minden államosítási kísérlete kudarcot vallott, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és az oktatás államosítása is kudarc.
 
Az MSZP célja a jóléti ország megteremtése, amelynek alapja a jó gazdaság és a kiszámítható szociális politika. Nem azzal kell versenybe szállni, hogy minél alacsonyabb bérekkel csábítsák ide a külföldi beruházókat, hanem a magas hozzáadott értékkel kell versenyezni. 
 
A jóléti állam alapja a jó szociáldemokrata politika, amely megoldást jelenthet az ország gondjaira. A jóléti országban szükség van még erős szakszervezetekre, akik a munkavállalók számára is kedvező bérmegállapodásokat tudnak kötni. 
 
Korózs Lajos elmondta, hogy hazánkban, a legnehezebb helyzetben az úgynevezett „szendvicsgeneráció” van, hiszen ők azok, akiknek egyszerre kell a gyermekeikről és az idős szüleikről is gondoskodni. Miközben a társadalmi szerződés lényege az lenne, hogy az emberek a jövedelmükből adókat és járulékokat fizetnek, amikért cserébe az államnak gondoskodnia kellene az idősekről, magas színvonalú egészségügyi ellátást, oktatást, tömegközlekedést és egyéb közszolgáltatásokat kellene biztosítania. 
 
Az oktatás is igen nehéz helyzetben van ma Magyarországon, a gyermekeket a magas színvonalú oktatás keretében fel kellene készíteni a modern technológiára és a jövőben előttünk álló kihívásokra, ehhez képest a kormány gyermekmegőrzővé silányítja az általános iskolákat. 
 
Az elhibázott kormányzati politika pedig rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozta a magyar társadalmat, hiszen ma a magyarok sokat adóznak, keveset keresnek, keveset pihennek és sajnos korán meg is halnak. 
 
Az MSZP alelnöke a felszólalása végén elmondta, hogy amennyiben az ellenzék egy közös listán indulna a jövő évi EP választásokon, akkor legalább 2-3 mandátummal többet tudna szerezni, hiszen nem lennének elvesző töredékszavazatok.