mszp.hu
2015. március 19. 18:58

A Jobbik a Fidesz ifjúsági szervezete!

Dr. Legény Zsolt országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: lehullt a lepel Sneider Tamásról, az Országgyűlés jobbikos alelnökéről. Nyilvánosságra került az az őszi hangfelvétel, amelyen a szélsőséges Betyársereghez fűződő viszonyáról beszélt, és arról, hogy a Jobbik csak színleli a kommunikációját, hogy ne riassza el a szavazókat. Ezzel világossá is teszi, hogy a Jobbik ma is ugyanaz az agresszív és szélsőséges párt, mint volt.

A felvételen a Jobbik alelnöke beszél saját pártja szimpatizánsainak. Például arról, hogy neki képviselőként vigyáznia kell a szájára, nehogy kimondja azt, amitől megijed a választópolgár, de a Betyársereg és más neonáci csoportok már bátran mondhatnak bármit.

Azt állította, azért kell kedvenc, aranyos gyerekeknek lenni, hogy megszerezzék az idősek szavazatait. Az MSZP, a közel 3 millió nyugdíjas nevében kikéri ezt a stílust, ezt a hangnemet! Íme, a bizonyíték, hogy a Jobbik nem az a „cukipárt”, amit láttat magáról. Csak látszólag szelídek. Nem ellenzékiek, ugyanis a Fidesszel egyfajta csendes koalícióban együttműködnek.

Halmi József megyei alelnök szerint „a Jobbik a Fidesz ifjúsági szervezete. Álszent párt, amelyik a roma társadalmat nyilvánosan bántja, miközben a választások idején számít a szavazatukra. Álszent az is, hogy 80%-ban együtt szavaznak a fideszesekkel. De elég, ha csak megemlítem, hogy Vona Gábor a Fideszben kezdte a politizálást. Miközben becsapják a választókat, akik nem látják a háttért, nem látják, hogy a gonosz Ő mögöttük van. Felszólítjuk a megyei jobbikos országgyűlési képviselőket, hogy mondjanak le, mert alkalmatlanok a mandátumukra! Mert ők innentől kezdve nem tudják őszintén képviselni a magyar népet.”