2015. május 8-10. között tartotta tanácsülését a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY). A mintegy 150 tagszervezetet - köztük Európából 57 teljes jogú és 9 megfigyelő státuszú tagszervezetet - tömörítő ernyőszervezet tanácsülésén a Societast dr. Gúr Roland nemzetközi titkár képviselte.
A tanácsülés a statútum módosítása mellett megkezdte a jövő évi IUSY Kongresszuson véglegesítésre kerülő politikai kiáltvány kidolgozását is.
A világszervezet tagjai az örmény népirtás 100. évfordulójának alkalmából egyhangúlag fogadták el a mintegy másfél millió örmény halálával végződő népirtás elítéléséről szóló állásfoglalást.
Szintén megvitatásra került az ukrajnai helyzet. A szervezet állásfoglalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly utcára vonuló több millió ember nem pusztán a regnáló kormány ellen tüntetett, hanem az országban szükséges demokratikus reformok érdekében is. Az elindult "lavina" következményeként haltak meg tüntetők a Majdanon és bontakozott ki a krími és a kelet-ukrajnai konfliktus is. Sajnos azonban a követelt eredmények még nem látszanak. A IUSY tagjai továbbra sem tartják elfogadhatónak az oligarchák túlhatalmát és számos gazdasági lépést is bírálat alá vontak. A szükséges decentralizáció halogatása és a korrupció nem kellő mértékű visszaszorítása mind akadályozza Ukrajna fejlődését. Az ifjú szocialisták a katonai konfliktus azonnali beszüntetését, új Alkotmányt és decentralizációt, mielőbbi helyi választások megszervezését, valamint az oligarchák közti konfliktusok beszüntetését és valódi, társadalmi igazságosságot, valamint gazdasági fejlődést biztosító reformok elindítását szorgalmazták.
A szervezet tagjait sokkolta az a jobboldali hozzáállás, mely az emberéleteket totálisan figyelmen kívül hagyva, kizárólag a populista és hazug érvekre és az emberek félelmeire építő, félrevezető politika alapján amenekültekkel szembe kívánja fordítani Európa polgárait. Ezért is szerveztek a YES-szel (Európai Ifjú Szocialisták) karöltve - Európa több más nagyvárosához hasonlóan - Jereván egyik főterén is flashmob megmozdulást.
A szervezet állást foglalt további konfliktusok, így Nyugat-Szahara vagy például Dél-Szudán kérdésében is. Mindemellett külön állásfoglalás foglalkozik a nepáli földrengéssel, az ENSZ-et érintő szükséges reformokkal, a IUSY esetleges választási megfigyelési misszióival, vagy az amerikai szociális jogokkal is.