MTI/mszp.hu | Belföld, Gazdaság, Külföld | parlament
2015. november 30. 19:53

A jólét alapja a demokrácia, a demokrácia alapja a jólét – Országgyűlés

A demokrácia leépítése, a Klik „nagy napja”, a tatabányai sürgősségi ellátás és a Vértesi Erőmű dolgozói. Ülésezett a parlament.

Nemzetállami megoldásokkal nem lehet megállítani a menekülthullámot

Tóth Bertalan azt hangsúlyozta, nemzetállami megoldásokkal nem lehet megállítani a menekülthullámot. Közös uniós határvédelem, menekültügyi, illetve kitoloncolási eljárás, valamint a dublini rendszert felváltó új szabályozás mellett foglalt állást. Amíg nem állnak fent ezek a feltételek, addig az MSZP sem támogatja a menekültek automatikus elosztási rendszerét - jelezte és egyben arra kérte a kormányt, támogassa a szocialisták terrorizmus elleni javaslatait.

A jólét alapja a demokrácia, a demokrácia alapja a jólét

A Fidesz lassan hat éves országlásának elsődleges célja a demokrácia leépítése volt – jelentette ki Lukács Zoltán hétfői napirend előtti felszólalásában. A demokratikus rendszert vagy megszüntették vagy kiüresítették vagy pártirányítás alá vonták – tette hozzá.

A politikus példaként említette, hogy az Állami Számvevőszék élére pártkatonákat ültettek, a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság élén „penetránsan bűzlenek pártkatonai mivoltuktól” a vezetők, akik minden megtesznek, hogy lábbal tiporhassák a népszavazások lehetőségét, sőt az Alkotmánybíróság is tele van pártkatonákkal.

Lukács Zoltán szerint jól jellemzi az ügyészséget, hogy „a legfőbb ügyész VIP-es lelátókon csókolgatja a miniszterelnököt”, miközben a NAV-ot most akarják pártkatonáknak adni. A jólét alapja demokrácia, a demokrácia alapja a jólét – hangsúlyozta a képviselő hozzátéve, hogy nem beszélhetünk demokráciáról, amikor a családok jó része nem fér hozzá a tisztességes egészségügyi ellátáshoz, tiszta ivóvízhez és egyéb alapvető közszolgáltatásokhoz. A Fidesznek távoznia kell a hatalomból, és amikor ez megtörténik, újra eljön a demokrácia és a jólét megteremtésének lehetősége.

Az MSZP olyan köztársaságban gondolkodik, amiben az embereknek több beleszólása van, és több jólétet kapnak – jelentette ki Lukács Zoltán.

A Klik árt a közoktatásnak

Hiller István arról beszélt, hogy "nagy napja" volt a Kliknek november 18-án, akkor derült ki, hogy a Klik tudásközpont lett. "Öröm és boldogság lepte el az országot" - fogalmazott, majd kitért arra, hogy e napon kapott a szervezet az egyik szakszervezeti vezetőtől fizetési felszólítást.

A képviselő utalt iskolaigazgatók és pedagógusok levelére is, akik a járandóságok elmaradását tették szóvá. Ez így láthatóan nem megy, adhat a kormány tíz milliárdokat, leválthatják a vezérkart, de a Klik önmagában a probléma, amely ismét és ismét újratermeli a hiányt. Azt kérdezte: valóban egy jól működő tudásközpont a Klik? Mi kell még, hogy belássák, a Klik rossz megoldás és árt a közoktatásnak?

Mi lesz a tatabányai sürgősségi ellátással?

Lukács Zoltán arról beszélt, hogy noha a tatabányai Szent Borbála Kórház épületét 6 milliárd forintból felújították, az intézmény a sürgősségi ellátással összefüggő feladatait orvos- és nővérhiány miatt alig tudja ellátni. Szakorvos nincs, sokan már felmondtak vagy tervezik azt - sorolta az ellenzéki politikus, aki szóvá tette, hogy a vendégorvosok többet keresnek, mint az ott dolgozók, s ez bérfeszültséget okoz.

24 férőhely 150 millióért - drága a faház Tusnádfürdőn?!

Kiss László arra utalt vissza, hogy a Bethlen Gábor Alap 150 millió forintot ítélt meg a Pro Minoritate alapítványnak egy kétoldalas kérelemre, azért, hogy felújítsák a tusnádfürdői kempinget. A beruházásból a májusi határidőre semmi sem készült el, de az alap meghosszabbította a megvalósítási határidőt - emelte ki. A politikus azt kérdezte, ezentúl bárki kaphat 150 millió forintot egy kétoldalas kérelemre és ha nem valósítja meg azt, akkor egy évvel meghosszabbítják majd az elszámolást?

Mi lesz a Vértesi Erőmű dolgozóival?

Heringes Anita a Vértesi Erőműben dolgozók jövőjét firtatta, miután december végén bezárják a szenes részleget. Emlékeztetett: szeptemberben közölték a dolgozókkal, hogy nem tudnak átállni más technológiára, így elsősorban a fizikai dolgozók munkája szűnik meg. Miért nem tudták előkészíteni a megfelelő cselekvési tervet? Mi lesz ezekkel az emberekkel januártól? - sorolta kérdéseit.

Mi lesz a Csontváry-képek sorsa?

Tóth Bertalan arról érdeklődött, hogy a fővárosban kiállított Csontváry-képek visszakerülnek-e Pécsre jövő februárban. Idézett a témával összefüggő kormányzati nyilatkozatokat, és rámutatott: bizonytalanság van ebben a kérdésben. Azt szeretnék, ha nem merülne fel ezzel összefüggésben semmilyen más ötlet, a képek pedig kerüljenek vissza Pécsre - mondta.

Kétségbeejtő helyzetben van az egészségügy

Tukacs István az egészségügyről beszélve azt mondta, elkeserítő helyzetben van a szektor, a rendszerben - Zombor Gábor korábbi államtitkárt idézve - nincs tartalék, amiből béremelést is lehetne finanszírozni, nagyok a területi egyenlőtlenségek, és méltatlanul alulfizetettek a dolgozók.