2011. január 14. 20:09

"A jövedéki adó csökkentését csak akarni kell"

A dolgozók, illetve a kis- és középvállalkozók érdekében továbbra is várjuk, hogy a kormány fogadja be az MSZP benzin- és gázolajárak csökkentésére tett konkrét javaslatát. Amíg ugyanis nem történik semmi, minden autósnak, kereskedelemben dolgozó fuvarosnak egyre drágább lesz az élete, és ez az alapvető fogyasztási cikkek árában, valamint a tömegközlekedési tarifákban is meg fog jelenni.

A Fidesz politikusai éveken át követelték a szocialista kormányoktól, hogy csökkentsék az üzemanyagárakba beépített jövedéki adót. Mint Varga Mihály mondta volt, erre meglenne a lehetőségük, csak akarni kéne. Azt is mondták, hogy aki a magas benzinárak miatt bosszankodik a benzinkutaknál, gondoljon a kormányfőre.

Az üzemanyagárak a fülkeforradalom óta immár sokadszor döntenek csúcsot, a jövedéki adó csökkentését követelő fideszes politikusok azonban mintha megfeledkeztek volna korábbi követelésükről. Emlékeztetőül: Szijjártó Péter, Orbán Viktor magyar hangja ellenzékben még legalább 20 forintos literenként jövedékiadó-csökkentést javasolt.

Úgy tűnik tehát, hogy a fideszes politikusoknak kormányon már nem olyan fontos megfékezni az elszabaduló üzemanyagárakat, mint ellenzékben. Pedig most egyetlen tollvonással rendelkezhetnének úgy, hogy az uniós minimumszintre csökkentik a benzin, illetve a gázolaj után fizetendő jövedéki adó szintjét. Ez előbbi esetében 25, míg az utóbbinál bő 7 forintos üzemanyagár-csökkenést eredményezne azonnal.

Hosszabb távon pedig kiszámítható, felelős és igazságos gazdaságpolitikára van szükség. Olyan politikára, amely stabilizálni képes a forintot, hogy ismét kedvező áron vásárolhassuk az energiahordozókat.

Az MSZP így továbbra is azt várja, hogy a kormány fogadja be a benzin- és gázolajárak csökkentésére tett konkrét javaslatát. Amíg ugyanis nem történik semmi, minden autósnak, kereskedelemben dolgozó fuvarosnak egyre drágább lesz az élete, és ez az alapvető fogyasztási cikkek árában, valamint a tömegközlekedési tarifákban is meg fog jelenni.

Török Zsolt

szóvivő