mszp.hu | Belföld
2021. november 05. 22:07

A jövedelmek mellett az önkormányzatokat és a szakszervezeteket is meg fogja erősíteni az MSZP

A jövedelmek mellett az önkormányzatokat és a szakszervezeteket is meg fogja erősíteni az MSZP
A jövedéki adó egyharmadának önkormányzatokhoz juttatása az MSZP egyik olyan, hangsúlyos javaslata, ami a korábbi jogokhoz képest plusz elemként tudja majd szolgálni a helyben élők érdekeit.

Nemcsak a minimálbéresek, hanem a mediánbérig mindenki, még a vállalkozások is jobban jártak volna az MSZP érvénybe léptethető bérprogramjával – hangsúlyozta Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettesese péntek reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában, reagálva arra, hogy jövőre 200.000 forintos minimálbért ígér a kormány.

„A mi javaslatunkkal 135.000 forint lenne a nettója a minimálbérnek, így 133.000 (…). A mi verziónk nem került volna semmibe a vállalkozásoknak, mivel SZJA-mentessé tettük volna a minimálbért, de (…) egészen a 321.000 forintos bruttó mediánbérig egy adójóváírás formájában képzeltük volna ezt az adómentességet. Ez azt jelentette volna, hogy még a garantált bérminimumnál is, ami 145.000 forint jelen pillanatban, 17.000 forinttal több jutott volna az emberek zsebébe havonta, a minimálbéresek esetében pedig 300.000 forinttal évente” – ismertette Komjáthi. Emlékeztetett, ezt a javaslatot a fideszes képviselők röhögve söpörték le az asztalról a Gazdasági bizottság ülésén.

A szocialista politikus elmondta, nem értenek egyet azzal, hogy a kormány továbbra is elveszi az önkormányzatoktól az iparűzési adó felét, sőt, középtávon is központi elem az MSZP által képviselt programban az önkormányzatok jogainak visszaadása és további megerősítésük, például a jövedéki adó egy részének visszaadásával. „Márki-Zay Péter vezetésével fognak szakértői csoportok felállni, akik például az adózást is meg fogják vizsgálni majd, és benne lesz a kormányprogramban, a közös programban – ami már nem csak hatpárti, hanem kiszélesített –, hogy milyen adórendszert képzelünk el. Jelen pillanatban az MSZP azon van, hogy minél többet visszajuttassunk az önkormányzatoknak, nemcsak azért, mert ki vannak véreztetve, hanem egyébként is nagyon sok olyan szolgáltatást, olyan feladatot látnak el, amihez pénz kell: nincs mese” – húzta alá.

„Az egyik ilyen javaslatuk, hogy a jövedéki adóból, ami például a benzinben benne van – nagyjából ez a bevétel 7.500 milliárd forint évente – ennek az egyharmada kerüljön vissza az önkormányzatokhoz, és akkor például az önkormányzati fenntartású utakat meg tudják csinálni, és nem kell a kormányra várni. Legyen az ott helyben: ők tudják, hogy hova akarják jobban költeni” – emelte ki.

Komjáthi Imre elmondta, az utcán beszélgetve az emberekkel az országjárások során nagyon sokan azzal jöttek oda hozzá, hogy látják, hogy nem jól költi el a kormány az adóforintokat; nem oda megy a pénz, ahova kell: az önkormányzatoknál jobb helyen lenne. Ígérte, a szakszervezetek jogait meg fogják erősíteni és újra létre fogják hozni az Érdekegyeztető Tanácsot is.

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, Márki-Zay Péter őt kérte fel, hogy a szakszervezetek és közte egyfajta hidat képezzen, és bár a közös ellenzéki programról lesznek még viták, leszögezte, hisz a politikai kompromisszumokban. „Kemény vitákat várok a minimálbér tekintetében is, hogy az adómentességet bevállalja-e a közös program, vagy egy kisebb adókulcs lesz, de mindenképpen látni kell, hogy jelentős béremelésekre van szükség. (…) Tárgyalóasztalhoz fogunk ülni és lesz egy tárgyalási folyamat. Úgy gondolom, hogy a politika a kompromisszumok művészete – mindenkinek meg kell majd hozni a maga kompromisszumait, de mi, az MSZP, biztos, hogy a baloldali „Kormányváltást! Korszakváltást!” programunkat erőteljesen képviselni fogjuk, és azon leszünk, hogy a közös programban minél több legyen majd ebből”.

Kapcsolódó párttagok