2012. május 09. 09:00

A kaszpi-tengeri gázmezőkhöz nemcsak Moszkván, de Brüsszelen keresztül is vezet út

„Nemcsak Moszkván, de Brüsszelen keresztül is el lehet jutni a Kaszpi-tenger térségének gázmezőihez” – kommentálta Herczog Edit, az EU energiaügyi biztosának kedden az EP-ben tartott beszámolóját.

Günther Oettinger szerint ugyanis szerdán megkezdődnek a tárgyalások az azerbajdzsáni valamint türkmenisztáni kormány és a Bizottság között, így az év közepére tető alá hozhatják a hosszú távú gázszállítási megállapodásokat.

Herczog Edit szerint ennek ismeretében még inkább kérdéses a kormányfő döntése, melynek értelmében – a projekt bizonytalanságára hivatkozva – a MOL és ezzel együtt Magyarország kilép az Unió Nabucco-gázvezetékének kiépítésére létrejött konzorciumból. Az energetikai szakpolitikus szerint sem a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonsága sem pedig a fogyasztói árképzés szempontjából nem szerencsés a kormánydöntés. A források diverzifikálása helyett ugyanis növeljük függőségünket Oroszországtól, emellett lemondunk arról az alkupozícióról, amelyet Európa 500 milliós piaca nyújt számunkra a közös vezetékkel, ez minden bizonnyal az árakon is érezteti majd a hatását.

Kedden megszavazta az EP a Herczog Edit által jegyzett jelentést, amelynek középpontjában a biztonságos, fenntartható és versenyképes energiaellátás európai stratégiája áll. A nagy többséggel elfogadott határozat szerint leginkább a mind egységesülő, a külső partnerek közötti versenyt is erősítő, európai belső energiapiac kialakítása, a források – mind technológiai, mind pedig származási ország szerinti – diverzifikálása, illetve a harmadik országbeli befolyásos energiaellátókkal folytatott tárgyalások során pedig a tagállami szintet meghaladó, uniós szintű stratégiai és politikai koordináció.

Ez utóbbit elsősorban az indokolja, hogy bár Európa az energetikai szaktudás és technológia egyik jelentős világpiaci exportőre, energiahordozók piacán az egyik legnagyobb importőrnek számít, és ez a helyzet az energiaigény növekedésével csak erősödni fog. A képviselő szerint ezért csak a tagállamok, a Bizottság és a Tanács egységes és összehangolt megközelítése teszi lehetővé az EU energetikai célkitűzéseinek hatékony előmozdítását saját határain túl, és egyúttal jobb tárgyalási pozíciót eredményez a harmadik országokkal szemben.