- A 2011-es árakhoz viszonyítva a tojás 34,4, a sertészsiradék 24,3, a kávé 12,5, a párizsi, kolbász 10,5 és a sertéshús 9,5 százalék áremelkedést mutatott a KSH adatai szerint. Az a cipó, ami a kosarunkba került kilónként 390 forint, tavaly a kenyér ára a KSH szerint 244 forint volt, az általunk vásárolt tejért 369 forintot fizettünk, ez egy éve 201 forint volt – hallhattuk Miklós Attilától az áruház előtti sajtótájékoztatón.
A szocialisták békéscsabai elnöke az üzemanyag árak folyamatos és nagymértékű emelkedésére is emlékeztetett. Mint mondta: 2008 őszén, amikor a benzinár elérte a 300 forintot Szijjártó Péter megtalálta a felelősöket az áremelkedésért, s a kormány felelősségét firtatta.
Mi is úgy gondoljuk, hogy a kormány kezében vannak olyan eszközök, melyekkel mérsékelhető lenne az üzemanyag árrobbanás, de az Orbán kormány nem tesz semmit ennek érdekében – fogalmazott a baloldali politikus, akinek vélekedése szerint a kormány találhatna jó példát arra, hogyan kell növekedési pályára állítani egy országot.
Miklós Attila szerint, a kialakult helyzetet csak összefogással lehet megoldani. Együtt kell működnie a kormányzatnak, az önkormányzatoknak és a vállalkozóknak, melyben a MSZP partnerként fog viszonyulni minden haladó kezdeményezéshez.
Gajdács Emese
http://csabaimerleg.hu/index.php?page=hir&hir_id=2256