2012. szeptember 18. 06:22

A kormány beszámíthatatlan - Országgyűlés

IMF-lista, azeri kiadatás, munkahelyvédelem, Malév, őzvegyi nyugdíjak, családon belüli erőszak, elbocsátások, szabolcsi egészségügyi dolgozók. Ülésezett a parlament.

A kormány beszámíthatatlan

Lukács Zoltán beszámíthatatlannak nevezte a kormány politikáját, amelynek szerinte újabb példája az azeri baltás gyilkos kiadatása. Emlékeztetett arra, hogy sem az igazságügyi, sem a külügyi tárca nem támogatta a kiadást.
    
Miért érte meg kiadni ezt az embert? - tette fel a kérdést, és választ várt arra is: mi az az ár, amiért érdemes volt kockáztatni az ország és a térség biztonságát.

Bírálta a kormányt az IMF-követeléslistával kapcsolatban is, amelyet nem létezőnek nevezett, és azt mondta: a gazdaságot olyan alapokra kellene állítani, amelyen munkahelyek jöhetnek létre.

Az emberek féltik a munkahelyeiket

Gúr Nándor arról beszélt, hogy az emberek féltik a munkahelyeiket, és nem ok nélkül, mert látják a kormány mit csinált az elmúlt két évben. A befektetők vonulnak ki az országból, a versenyképesség romlik. Szűnnek meg a munkahelyek - mondta, és sorolta a nagyvállalatokat, amelyek álláshelyeket szüntettek meg. Munkahelyvédelmi akciótervet hirdettek, mert látták, nem képesek egymillió új munkahelyet teremteni - mondta. A tervben foglaltakat nem tartotta elégségesnek, és az ellenzéki politikus azt kérdezte: miért kell a költségvetést terhelni, és miért nem lehetett ezeket a programokat uniós forrásokból megvalósítani. Miért érik el, hogy ne tíz-, százezrével bocsássanak el embereket?

Miért a Wizz Air kapta meg a Malév repülési jogait?

Józsa István azt kérdezte, hogy miért adták oda a Malév Európán kívüli repülési jogait egy olyan egy "off-shore cégnek", a Wizz Airnek, amelyik nem is Magyarországon, hanem Svájcban adózik.

A képviselő arra is kíváncsi volt, hogy miért nem döntött még a kabinet a megszűnt légitársaság újraindításáról.

Csökkentek a korábbi járadékosok özvegyi nyugdíjai

Varga László arra hívta fel a figyelmet, hogy a rokkantrendszer átalakítása során több kapcsolódó támogatásnál is problémák jelentkeztek. Példaként említette, hogy akik korábban átmeneti vagy rendszeres szociális járadékra is jogosultak voltak az özvegyi nyugdíj mellett, azoknak az utóbbi juttatása szeptembertől felére csökkent.

Jelentős elbocsátások zajlanak a versenyszférában

Simon Gábor a versenyszférában tapasztalható elbocsátások nagy számáról beszélt. A Dunaferr Zrt.-ben zajtól ügyről kiemelten szólt, és azt kérdezte: mit tenne a kormány annak érdekében, hogy a versenyszférában lévő állások ne szűnjenek meg.

Mi lesz a szabolcsi egészségügyi dolgozókkal?

Tukacs István, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei egészségügyi holdingban zajló, több mint 500 embert érintő elbocsátásokra emlékeztetett. A képviselő megismételte korábbi kérdéseit arról, miért volt veszteséges a holding, és segít-e a kormány abban, hogy az ott dolgozók ne kerüljenek utcára.

Milyen védelmet kapnak a családon belüli erőszak áldozatai?

Pál Tibor a családon belüli erőszak kapcsán azt kérdezte a kormánytól: ha már jogilag nem szabályozzák külön ezt a jelenséget, akkor milyen jogi védelemre számíthatnak a családon belüli erőszak áldozatai?