mszp.hu | Gazdaság | Civilek
2023. július 26. 13:03

A kormány eltaktikázta magát, ezért nincs most pénz az emberek megsegítésére

A kormány eltaktikázta magát, ezért nincs most pénz az emberek megsegítésére
A kormánynak nem tűzijátékra, hanem arra a több millió emberre kellene milliárdokat költeni, akiknek a mindennapi megélhetése is veszélyben van. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke a keddi Egyenes Beszédben elmondta, a családoknak augusztusban egy havi plusz családi pótlékot kellene kapni. A szocialista politikus szerint a kormánynak lett volna erre lehetősége, azonban az emberek megsegítése helyett fölösleges beruházásokra szórtak el több tízmilliárd forintot.

A nyár derekán a kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy „honnan teremti elő majd” azt a 20-25 milliárd forintot, amivel télen segíteni tudna majd a rászorulóknak. Gyakorlatilag egy éve technikai recesszióban van a magyar gazdaság, a kormány pedig az augusztus 20-i tűzijátékkal igyekszik elfeledtetni ezt a magyar emberekkel. A társadalom 1/3-a „borzasztó rossz” állapotban van anyagi kondíciót tekintve. Korózs Lajos elmondta, a magyar lakosság körülbelül 57 százaléka reálpozíció-vesztésben van hónapok óta, 27 százalék pedig hatalmas megszorítások árán, de a „víz fölött” tudja tartani magát. Ennek a rétegnek szinte minden olyan kiadásáról le kellett mondani, ami nem létszükséglet, de spórolniuk kell a ruházkodáson és az élelmiszereken is. Az MSZP alelnöke kiemelte, csupán 3 százaléka a társadalomnak az, akik jól élnek, ennek pedig az az oka, hogy ők a NER-rendszeréből nyerészkedhetnek.

A novemberi visszamenőleges nyugdíjemelést kötelessége megcsinálni a kormánynak, azonban már ez sem fog valódi segítséget jelenteni. Jelenleg Magyarországon 465 ezer nyugdíjasnak kell havi 120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjból megoldani a kiadásokat. A tavalyi jövedelmi adatokat tekintve pedig elmondható, hogy a legalacsonyabb jövedelmi tizedben durván egymillió ember él, itt pedig az éves jövedelem a 700 ezer forintot sem éri el. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy közel 1 millió embernek havi 60 ezer forintból kell megélnie havonta.

Korózs Lajos elmondta, ha azt vesszük figyelembe, hogy mely társadalmi csoportok élnek a legnehezebb körülmények között, akkor azt lehet látni, hogy a gyermeküket egyedül nevelők, a kisnyugdíjasok, a közmunkások és a minimálbérért dolgozók a legkiszolgáltatottabbak. Ez a 2 millió ember pedig a magyar gyermekek 2/3-át, 60-65 százalékát neveli ezzel egyidőben. Pontosan ezért nem a szeptemberi családi pótlékot kell előre hozni augusztusi kifizetéssel, hanem egy 13. havi, plusz juttatásként kellene kifizetni. Ez 350 milliárd forintot jelentene a költségvetésből egy évre. Erre pedig lett volna lehetőség, hiszen nagyjából 30 milliárd forintot jelentene a 13. havi juttatás, azonban a kormány elhibázta a kiadások elosztását. Korózs Lajos emlékeztetett, nem volt szükség az állami Vodafone-felvásárlásra és számos más olyan beruházás is volt, melyre adott pénzt a kormány annak ellenére, hogy sem gazdasági, sem társadalmi haszonnal nem járnak.

„Látszik, hogy a kormány bajban van, mert eltaktikázták magukat. Olyan nagy beruházásokat fognak vissza, amelyre nem is gondoltunk, igazából a Paks 2-vel egy kapavágás nem történt” – emelte ki az MSZP alelnöke. Hozzátette, ugyanúgy a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében sem történt semmi előrelépés és a Fudan Egyetem kapcsán is csak az alapítványt „stafírungozta” ki a kormány, egyetemnek nyoma sincs. „Szóval van itt pénz. A magyar kormány, hogyha valamire akar pénzt adni, irdatlan pénzeket tud megmozgatni, ezt bizonyította az elmúlt hónapokban” – zárta gondolatait Korózs Lajos.

Kapcsolódó párttagok