mszp.hu | Belföld
2021. június 24. 15:27

A kormány és az önkormányzatok véget nem érő harca az embereken csattan

A kormány és az önkormányzatok véget nem érő harca az embereken csattan
Nemcsak az önkormányzatokkal hadakozik a kormány, saját gazdaságpolitikusai közt is mélyül a szakadék, és ennek az állandó bizonytalanságnak az emberek az elszenvedői – erről beszélt Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere és Bősz Anett, a Liberálisok képviselője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

„Korántsem mindegy, hogy a két, talán legfontosabb, gazdaságformálója az országnak mennyire ért egyet és mennyire szeretnék egyirányba kormányozni a hajót és a gazdaságot, hiszen, ha a bizonytalanságban bizonytalanság van, az a gazdaságnak és a piacnak soha nem jó (…). Ez egy nagyon veszélyes egyet nem értés” – mondta Őrsi reagálva a Matolcsy György, jegybankelnök és Varga Mihály, pénzügyminiszter közt egyre mélyülő gazdaságpolitikai feszültségre.

„Ez a költségvetési hiány, ahogyan polgármester úr is mondta, tovább fogja növelni a gazdaság bizonytalanságát” – tette hozzá Bősz Anett jelezve, hogy már évek óta kiszámíthatóbb központi költségvetés kéne és elkésettnek találja azt is, hogy Matolcsy csak most emeli fel érdemben a szavát emiatt.

Őrsi Gergely hangsúlyozta, hogy a polgárok problémáinak megoldásába szükséges érdemben és hatékonyan őket is bevonni. Ez az országban már egyre több helyen, így a II. kerülteben is az ún. közösségi költségvetés formájában meg is kezdődött. „Nemcsak a lakótársaink szavaznak, hogy mire költsük az erre elkülönített 75 milliós összeget, hanem ők is javasolnak ügyeket, fejlesztéseket, amik közül lehet választani. (…) A résztvevők száma és az ötletek alapján ez egy olyan program, amit mindenképp folytatni kell” – mondta a szocialista politikus.

A II. kerületben nemcsak a fejlesztések, hanem a kultúrtörténeti és a helytörténeti értékek alapján az épületek helyi védettségét is biztosítani tudják a polgárok, tette hozzá. „Várjuk a javaslatokat és szintén azért, mert rengeteg olyan ötlet, javaslat érkezik, amelyekről nem feltétlenül tudnánk” – húzta alá, hozzátéve, hogy az ikonikus körszálló, vagy az idén 60 éves retró Bambi presszó is így vált védetté az ingatlanpiac lelketlen terjeszkedésétől.

A politikusok elmondták, hogy a forráselvonások után a nem kormánypárti vezetésű önkormányzatok legfeljebb egy csekély célzott, előre felcímkézett kompenzációt kaptak, és az esetek túlnyomó részében nem az emberek tényleges céljaira. Bősz Anett konkretizálta, hogy a 23 megyei jogú város közül 17-en kaptak kompenzációt, „de arra figyeltek, hogy a 12 fideszes vezetésű város mindegyike kapjon, jellemzően egy 800 millió és 1,4 milliárd forinti összeget. A maradék 5 ellenzéki vezetésű város jóval kisebb, célzott támogatást kapott”.

Országos problémának nevezték a vízhiányt, és hogy a kormány olyan politikát folytatott, amely gátolta a vízhez hasonló legfőbb infrastruktúrák fejlesztését, amelyről nap mint nap jönnek az országos hírek például Gödöllőről, Pécelről, és már nyolc budai településről is. „Nyilvánvalóan egy önkormányzatnak ebben a helyzetben, amikor az ivóvíz elfogy, lépnie kell, (…) lajtos kocsival, vagy adott esetben szükséglakás biztosításával” – mondta Őrsi Gergely.

Rámutatott, az elmaradt fejlesztések miatt most egészen speciális válságmegoldásokat is alkalmazni kell. „Mi jelen pillanatban is gyűjtjük az esővizet, és azzal locsoljuk az utak egy részét – nyilván ebben a helyzetben most nem lehet megtenni, hogy teljes egészében a felhalmozott esővízkészletekkel öntözzük a növényeket és locsoljuk a forró aszfaltot, de ezek a pici dolgok is sokat számítanak, pláne, ha ez elterjed az itt élők körében is” – utalt Őrsi a szemléletformálás fontosságára.

Kapcsolódó párttagok