Az MSZP a dolgozókban nem a pénzt látja, hanem az embert és a kormánnyal szemben nem a külföldi nagytőkét akarja minden áron kiszolgálni. „Az MSZP-nek konkrét javaslatai vannak, amelyeknek az a célja, hogy se a magyarországi munkavállalókból, se a vendégmunkásokból ne csináljanak rabszolgát” – fogalmazott Komjáthi Imre.
Az MSZP korábban azt javasolta, hogy a kormány kössön stratégiai megállapodást a magyar munkavállalókkal és az érdekvédelmi szervezetekkel, valamint a párt kezdeményezte, hogy ne részesülhessenek állami és uniós támogatásban azok a cégek, melyek súlyosan megsértik a munkaügyi és munkavédelmi törvényeket. Az MSZP azt is javasolta, hogy a harmadik országbeli munkavállalók csak kollektív szerződés hatálya alatt legyenek foglalkoztathatók, hiszen csak így lenne garantálható az, hogy a magyar dolgozók bérezése és munkakörülményei nem csorbulnak a vendégmunkások betelepítésének következményeként.
Az MSZP igazi baloldali, szociáldemokrata pártként kiáll a munkavállalók jogaiért és szövetségesként tekint rájuk. „Az MSZP azért fogalmazza meg ezeket a javaslatokat, mert azt látja, hogy a magyar dolgozó nagyon sokat dolgozik, nagyon keveset keres, nagyon keveset pihen, és nagyon korán meghal” – érvelt az MSZP társelnöke.
Ennek azonban nem így kellene lennie, ehhez keres az MSZP további szövetségeseket és ezért szólítja fel a kormányt arra, hogy fogadja el a Magyar Szocialista Párt javaslatait.