mszp.hu | Belföld
2024. május 13. 17:56

A kormány kétszer is cserben hagyta a bántalmazott gyermekeket

A kormány kétszer is cserben hagyta a bántalmazott gyermekeket
A kapcsolati erőszak és a bántalmazások egyre növekvő mértékéről és a kormány hozzáállásáról tett fel azonnali kérdést a parlament hétfői ülésnapján Gurmai Zita. Az MSZP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese szerint a kormány az utóbbi időben kétszer is cserben hagyta a bántalmazott gyermekeket.

Gurmai Zita felszólalását azzal kezdte, hogy az elmúlt időszakban többször is figyelmeztette a kormánypártot a kapcsolati erőszak veszélyeire. A koronavírus járvány alatt vált égetővé a kérdés, ugyanis számos áldozat kényszerült ekkor a négy fal közé bántalmazójával. A kormány ugyan megtagadta az ilyen esetekkel kapcsolatos fontos adatok nyilvánosságra hozatalát, ennek ellenére az MSZP frakcióvezető-helyettese rendre felhívta a problémára a kormány figyelmét. 

Gurmai Zita elmondta, hogy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat igazgatója szerint már a járvány első hulláma alatt duplájára nőtt a telefonos segítséget kérők száma, valamint a bántalmazások is súlyosabbá váltak. 

Az MSZP 2020-ban határozati javaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy bővítsék az anyaotthonok kapacitását, valamint azért, hogy minden iskolában legyen  főállású iskolapszichológus, a tantervnek pedig legyen része a családon belüli erőszak elleni küzdelem. A kormány azonban mindezt lesöpörte az asztalról.

Az MSZP javasolt egy tájékoztató kampányt is a bántalmazott nők és gyermekek érdekében, azonban a kormánypárt ezt sem támogatta. Mindemellett Gurmai Zita számtalanszor kérte az Isztambuli Egyezmény ratifikálását. 

Most pedig az látszik, hogy hatalmas a baj, hiszen öt év alatt megduplázódott a regisztrált kapcsolaton belüli erőszakos esetek száma,valamint 70 százalékkal nőtt a kiskorúak veszélyeztetése. Összesen 6220 olyan bűncselekményről tudnak a hatóságok, melyben az áldozat 18 év alatti.

Az Orbán-kormány kétszeresen is bizonyította, hogy nem érdeklik a bántalmazott gyermekek. Először akkor, amikor kegyelemmel szabadlábra engedték egy pedofil segítőjét, másodszor pedig ma, miután kiderült, hogy a törvényhozás szintjén is cserbenhagyják az áldozatokat.

Kapcsolódó párttagok