Varga László elmondta, személyes tapasztalatait is meg tudja osztani az idei Sziget Fesztiválról, hiszen gyermekeivel részt vett ő maga is az egyik napon. Összeszedett, jól átgondolt szervezésről beszélt és megfelelő biztonsági intézkedésekről. A napokban azonban nagy port kavart az a hír, miszerint a rendőrök intézkedés közben eltörték egy kormányközeli, befolyásos férfi karját, aki ellen agresszív viselkedése és erősen ittas állapota miatt mozgosították a hivatásosokat. A férfiről utólag kiderült, Habony Árpád – a miniszterelnök tanácsadójának – unokatestvére. A rendőrség belső vizsgálatot indított, hiszen a férfi kifogásolta az eljárást, jelenleg pedig annyit lehet tudni, hogy szakszerűnek ítélték meg a rendőri intézkedést.
A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra a kettősségre, ami a kormányzati kommunikációt illeti a Sziget Fesztivál lejáratásával kapcsolatban. Miközben a NER-emberei is jól szórakoznak ott, addig számos módon támadják a fesztivált különböző médiumokon keresztül. Hozzátette, nagyon sarkos megközelítése a fesztiválnak az, ha a sokrétű programok és koncertek ellenére, ennek az egy incidensnek az aspektusából akar valaki ítéletet mondani.
A napokban került nyilvánosságra, hogy a győri polgármester havi majdnem 1 millió forintért bérli közpénzből a szolgálati autóját, amely egy luxus Audi. Az MSZP elnökhelyettese szerint egy polgármesternek tisztában kell lennie a munkakörülményeivel, így nem helytálló az indoklása, miszerint nem tudott az összegről. A bérleti díj pedig egyszerűen abnormális Varga László szerint. Kiemelte, az egész konstrukciót felül kellene vizsgálni, hiszen ennél kategóriákkal olcsóbban lehetne megoldani a szolgálati autó bérlését. Hozzátette, nem azzal van a baj, hogy szolgálati autója van a polgármesternek. A problémát az okozza, hogy egy ilyen drága, feleslegesen sokba kerülő luxusautót használ.
Borkai Zsolt győri választásokon való indulása kapcsán a szocialista politikus emlékeztetett, a településen az MSZP-t Pollreisz Balázs képviseli, akinek számos olyan ügy kötődik a nevéhez, melyekkel a győri lakosok életminőségét, mindennapjait szeretné javítani. Ilyen például a győrszentivánra tervezett akkumulátorgyár esete is, mely ellen a tiltakozás és ellenállás egyik vezetője Pollreisz Balázs. Borkai Zsolt indulását meglepőnek nevezte Varga László, valamint elmondta, a legnagyobb probléma az, hogy a kormány olyan mércéket állít fel, a család szentségét, a szexualitást, valamint számos egyéb dolgot illetően, melyeket később – sok esetben nagyon csúfosan – a saját politikusaik verik le.
„A recesszió egy olyan alkalmazkodási szakasz, amelyre egy túlfűtött gazdaságban szükség van” – mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKI) elnöke. Az MSZP elnökhelyettese szerint fontos észben tartani, hogy a magyar gazdaságot nem a civilek fűtötték túl, hanem a kormány az elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően. Továbbá azok a kijelentések az MKI részéről, miszerint azért magas az infláció, mert „nem akarnak recessziót” egészen hajmeresztő indoklás, már csak azért is, mert hónapokon keresztül – jelenleg is – Európa-rekorder volt a magyar áremelkedések mértéke. A második negyedév gazdasági visszaesése pedig 2,4 százalék volt, ez tehát azt jelenti, hogy az elmúlt másfél évben semmit nem sikerült megvalósítani azokból a gazdasági tervekből, melyekre készült a kormány, a jegybank és az MKI is.
A gazdaság helyrehozatala elsősorban azzal kellene, hogy kezdődjön, hogy a kormány megbékél végre az Európai Unióval, szögezte le Varga László. Szerinte ezek a források a magyar embereket illetik meg. Jelenleg sokan alapvető fogyasztási cikkeket sem tudnak megfizetni, a fideszes kormány azonban számos felesleges dologra költött, míg az emberek számára valódi segítséget jelentő intézkedések elmaradtak. Ilyen elmaradt program volt a panelprogram is, mely rengeteget segített volna az utóbbi időben az orosz energiafüggetlenedésben is.
A napokban látott napvilágot a hír, hogy a kormány újabb eszközzel könnyíti meg a vendégmunkások ügyintézését. A szocialista politikus szerint ennek morális aggályai is vannak, hiszen a kormány retorikája 2015 óta bevándorló-ellenes, most pedig mindent megtesz a vendégmunkások hazánkba csábításáért. Azonban fontos a munkavállalók szemszögéből is megvizsgálni az ügyet, hiszen az ide érkező vendégmunkásoknak hátra kell hagyni a családjukat, nehéz körülmények között, kevés hazalátogatással kell Magyarországon dolgozniuk. Fontos kiemelni, hogy betanított munkásokról van szó, tehát, ha a kormány korábban kezd el cselekedni, akkor magyar munkásokat is átképezhetett volna olyan munkakörök elvégzésére, melyekre most a távol-keletről hívnak embereket.
Varga László szerint a magyar munkavállalók érdekében sokkal jobb oktatási rendszert kellene fenntartani, jobban megfizetni őket, ezáltal pedig magas hozzáadott értékű munkákat végezhetnének hazánkban is. Ez pedig egy „boldogabb, elégedettebb, gazdagabb” országhoz vezetne. A jelenleg zajló folyamatok azonban ezzel szemben pont, hogy tartósan alacsony munkabérek és rossz munkakörülmények közé konzerválják a magyar dolgozókat is.