A költségvetés megmutatja továbbá, hogy körülbelül milyen növekedésre számít a kormány, milyen lesz a nemzeti valuta értéke, árfolyama és milyen inflációval számolnak. Ez útmutatóul szolgál a költségvetési szerveknek, a vállalkozóknak és az állampolgároknak is.
„Ez a javaslat ezeknek nem nagyon tud megfelelni” – értékelte a költségvetést az MSZP frakcióvezető-helyettese. Ráadásul tavaly a kormánypárt ugyanígy a tavaszi ülésszak végén, egy kitörő háború idején, az energiaválság közepette, inflációs nyomás alatt fogadtatta el – egy évre előre – a költségvetést. „A fideszes és KDNP-s képviselőtársaim meg vígan nyomogatták a gombokat, mintha nem lenne holnap” – emlékeztetett Harangozó Tamás.
A Fidesz költségvetése nemhogy a tavaszt nem élte meg, hanem már a telet sem. „Már a hatálybalépése előtt egy üres fabatkát sem ért az a törvény, amit elfogadtattak a Házzal” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője.
A tavalyi költségvetésben a kormányzatnak nem sikerült eltalálni a GDP növekedésének mértékét, az inflációt, a forintgyengülést.
„A mostani javaslatnál ugyanez lesz a helyzet. Nem tud más lenni. Ezt a Költségvetési Tanács is leírta virágnyelven, amikor azt mondta, hogy az újratervezés elkerülhetetlen, és a költségvetés az iránytű jellegét nem tudja betölteni” – mondta Harangozó Tamás.
Ezzel a „blöff törvénnyel” mindenkit átvernek, saját magukat, a saját kormányuk tagjait, a saját minisztériumi munkatársakat, a cégeket, a vállalatokat és a saját állampolgáraikat. „Ehhez nem lehet igazodni” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője.
Még a történelem legvadabb időszakaiban sem fordult elő olyan, hogy működő parlament mellett kormányrendelettel írnak át komplett költségvetési törvényt. Ez nem költségvetés, hanem egy tájékoztató jellegű „izé” - nagyjából ezzel a komolysággal kell kezelni.
A Honvédelmi Minisztérium fejezetének főösszege a jövő évben csökkenni fog. A honvédelmi alapban viszont nőni fog az összeg és nagyon sok pénzt terveznek elkölteni a honvédség fejlesztésére. A honvédelmi alap bevételi oldalán azonban van némi bizonytalanság, ráadásul még a Honvédelmi Bizottság tagjai sem tudják, hogy mire fogják költeni a pénzt.
A belügyi tárcának a kérdéskörét vizsgálva pedig elmondható, hogy a büntetés-végrehajtás tekintetében vannak üdvözlendő lépések, hiszen végre elkezdenek építeni egy nagy börtönt, miután a hírek arról szóltak, hogy százával engedik ki a bűnözőket a börtönökből, mert nincs bent elég hely.
A felszólalása végén Harangozó Tamás azt kérdezte az illetékes államtitkártól, hogy lehetne-e módosítani a költségvetést annak érdekében, hogy a tűzoltóknak legyen biztosításuk. Ugyanis ma látott napvilágot az a botrány, hogy a tárca nem tudja a vonuló tűzoltók balesetbiztosítását újrakötni, mert nincs rá elég pénze.