„A gyermekvédelmi reform elsősorban nem jogalkotási feladatot, hanem az ellátórendszer megújítását, hatékonyabbá tételét kellene, hogy jelentse, valamint a rendszerben dolgozó szakemberek anyagi és erkölcsi megbecsülését” – érvelt Komjáthi Imre. A kormány hiába beszél gyermekjogokról, ha a tavalyi évben harmadával csökkentették a gyermekjogi képviselők számát.
Az MSZP egyetért abban, hogy meg kell védeni a gyermekeket, meg kell erősíteni a gyermekvédelmi rendszert, hogy a gyermekeket ne érhesse bántalmazás. Még szigorúbban kell fellépni azokkal szemben, akik gyermekek ellen követnek el szexuális bűncselekményeket.
„Úgy látjuk, hogy a kormány nem vette figyelembe a szakmai szervezetek javaslatait, mert az általuk kidolgozott komplex szakmai anyagokban szereplő kérdéseket szinte egyáltalán nem érintik a csomagban szereplő intézkedések” – fogalmazott Komjáthi Imre.
Az MSZP egyetért azzal is, hogy a gyermekek számára szigorítani kell a káros tartalmakhoz való hozzáférést az online térben, azonban kizárólag a tiltás eszköze nem elégséges.
A kormánypárti javaslatcsomagból hiányoznak a költségvetési források, nincs szó ágazati béremelésről és a gyermekes családok támogatásának növeléséről sem. Pedig a családok megerősítéséhez több támogatásra lenne szükség.
A javaslatcsomag nem tartalmaz megfelelő szakmai garanciákat a rendszer megerősítésére, és a szükséges mértékű prevenciót sem készíti elő.
„A gyermekvédelmi reform elsősorban nem jogalkotási feladatot, hanem az ellátórendszer megújítását, hatékonyabbá tételét kellene, hogy jelentse, valamint a rendszerben dolgozó szakemberek anyagi és erkölcsi megbecsülését” – érvelt az MSZP társelnöke.
Az MSZP szerint további intézkedésekre van szükség a gyermekvédelem terén. Ha a kormánynak valóban fontos a gyermekek védelme, akkor nem propagandára kellene milliárdokat elszórni, hanem a gyermekvédelmi rendszer megerősítését kellene támogatniuk.
Szakértők, civilek és pártok közösen hoztak létre egy olyan javaslatot, amelyet a kormány nem támogatott, pedig valódi megoldást jelentene a gyermekvédelemi rendszer problémáira. Az ellenzéki javaslatcsomagnak három pillére van, gyermekközpontú költségvetés, valódi gyermekvédelem, gyermekjogok és gyermekrészvétel. Ezt a javaslatot a kormány nem támogatta, mert ők csak a szigorításban hisznek.
A vezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálatát már korábban bevezették, a csomag alapján azonban már nem csak a vezetők számára, hanem a szakemberek számára is előírnák ugyanezt. Kiderült, hogy már meg is kezdődött a vezetők tesztelése.
Azonban a gyermekvédelmi rendszerben dolgozónak nincs megfelelő ismerete arról, hogy miként ismerhető fel a bántalmazás. A napi tapasztalat is azt igazolja, hogy legtöbbször nincs visszacsatolás a jelzést követően.
A kormány hiába beszél gyermekjogokról, ha a tavalyi évben harmadával csökkentették a gyermekjogi képviselők számát.
Nemcsak a büntetési tételek szigorítására, hanem a szakemberek megfelelő továbbképzésére is szükség volna. Továbbra sincs szó arról, hogy megelőző lépéseket tenne a kormány.
Komjáthi Imre a törvényjavaslatot elemző vezérszónoki felszólalása végén a vita kulturált hangnemben tartására kérte a képviselőket.