mszp.hu | Belföld
2023. november 07. 13:34

A kormány salátatörvénye csökkentené az önkormányzati döntési jogosultságot a carsharing vállalkozások javára

A kormány salátatörvénye csökkentené az önkormányzati döntési jogosultságot a carsharing vállalkozások javára
A kormány törvényjavaslatáról, a salátatörvény részleteiről és az önkormányzati döntési jogosultságok szűkítéséről is beszélt Gurmai Zita országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese a keddi parlamenti felszólalásában.

„A javaslat egy salátatörvény, amely elsősorban szakmai, eljárási szabályokat módosít, azonban tartalmaz egy aprónak tűnő, de valójában súlyos beavatkozást az önkormányzati autonómiába” – kezdte felszólalását az MSZP országgyűlési képviselője.

Gurmai Zita elmondta, hogy a benyújtott javaslat alapvetően technikai jellegű, tartalmilag szakmai, főként eljárási szabályokat tartalmaz és ennek keretében egyértelműsíti a várakozási idővel kapcsolatos bírságok kiszabásának lehetőségeit, új költségkedvezményi formát rögzít a gépjárművek forgalomban tatásával kapcsolatosan, továbbá több határidőt is módosít a légijárművekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások tekintetében. A tervezetben hallgatnak róla, de a közigazgatási szervezetrendszer munkaerő hiánya évek óta kritikus pont és az eljárási határidők meghosszabbítása mögött, „az esetleges szakmai kérdéseken túl, mindig körülményként szerepelhet az ügyintézők hiánya” – érvelt az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A benyújtott javaslat legkritikusabb pontja azonban a közösségi autóbérlő rendszerhez kapcsolódik. A tervezet ugyanis tulajdonképpen kimondja, hogy a közösségi autóbérlő rendszer keretében üzemeltetett gépkocsik a helyi lakosságnak biztosított időtartamban igénybe vegyék a kizárólag engedéllyel rendelkező helyi lakosok számára fenntartott parkolóhelyeket, valamint behajtsanak a helyi lakosságnak fenntartott, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakra, terekre, parkokra és egyéb közterületekre.

Ha a helyi önkormányzat a lakosság számára a gépjárműhasználatra vonatkozóan egyéb kedvezményeket biztosít, úgy azokat kiterjeszti a közösségi autóbérlő rendszer keretében üzemeltetett gépkocsikra is, tehát az önkormányzatoknak kötelességük lesz ezeket a kéréseket teljesíteni, nem szabhatnak feltételeket az ilyenfajta használatok előtt, ez azért is rendkívüli probléma, mivel számos kerület létrehozott olyan parkolási területeket, ahol este 6 és reggel 7 között csak a helyi lakosok parkolhatnak. Nyilván a lehetőség megnyitása önmagában nem volna probléma, azonban a javaslat kiveszi a helyi önkormányzat kezéből a döntési lehetőséget és azt valójában átadja a carsharing szolgáltatást nyújtó magánvállalatok részére. A helyi lakosoknak fenntartott parkolóhelyek éppen annak érdekében kerültek bevezetésre, hogy a helyeket ne lehessen a helyi lakosoktól elvenni.

„Az önkormányzati döntési jogosultságok szűkítése elvi szinten elfogadhatatlan, különösen akkor, ha az a gyakorlatban a helyi lakosok parkolási lehetőségeit veszi el” – összegzett felszólalása végén Gurmai Zita.

Kapcsolódó párttagok