mszp.hu | Belföld
2021. január 26. 11:56

A kormány tétlensége miatt még kevesebbet ér a minimálbér-emelés

A kormány tétlensége miatt még kevesebbet ér a minimálbér-emelés
Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott, hogy gazdasági szempontból „nagy idők kapujában állunk.” Ebből azonban egyelőre annyi látszik, hogy a kormányzati tétlenkedés miatt 2021-ben is Magyarországon lesz a legalacsonyabb összegű minimálbér a V4 tagjai között.

A kormány nem lehet büszke a létrejött bérmegállapodásra ugyanis a 4%-os emelés nem segít a legalacsonyabb bérért foglalkoztatott dolgozókon, akik egyre nehezebben élnek meg a fizetésükből. A Fidesz tétlensége miatt ráadásul csupán 11 hónapra jár az emelés, amit pedig egy az egyben el fog vinni az infláció.

A megállapodáshoz a kormány csak annyit tett hozzá, hogy lehetővé tette a tárgyalások folytatását januárban is, miközben érdemi lépéseket is tehetett volna egy mindenki számára előnyösebb megegyezéshez.

Az MSZP szerint a tisztességes fizetés és a biztos megélhetés mindenkinek jár. Ehhez pedig szükségesnek látjuk a szakszervezetek és a munkaadók szervezetei közötti ágazati szintű bérmegállapodások megkötését, és a kollektív megállapodások rendszerének kiterjesztését az ágazatok többségére. Továbbá elengedhetetlennek tartjuk, hogy a magyar minimálbér összege legyen a legmagasabb a visegrádi országok körében, és fokozatosan közeledjen a fejlett országokban alkalmazott minimálbér szintjéhez.

A magyar dolgozók magasabb életszínvonalat és fizetéseket érdemelnek, ezért az MSZP szerint emelni kell a bérminimumokat, a dolgozó emberek munkáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével is el kell ismerni.

Az MSZP ezért továbbra is támogatja a szakszervezeteket és a magyar dolgozók jogos követeléseit, a kollektív szakszervezeti és bérharcukat.

MSZP

Bővebb információ: Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese

Kapcsolódó párttagok