mszp.hu | Belföld | Oktatás
2025. január 15. 16:29

A kormány tovább sorvasztja és ezzel még inkább elérhetetlenné teszi a fiatalok számára azt a felsőoktatást, amelyet 2010 óta tudatosan épít le

A kormány tovább sorvasztja és ezzel még inkább elérhetetlenné teszi a fiatalok számára azt a felsőoktatást, amelyet 2010 óta tudatosan épít le
Nem ez az első alkalom, amikor az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyeket csökkentették, hiszen Orbán már 2012-ben arról beszélt, hogy nincs szükség romkocsmák félhomályában merengő diplomásokra.

Ezt is alátámasztja, hogy a Fidesz bár eltörölte szótárából a tandíj kifejezést és kénytelen volt lemondani Orbán azon céljáról, hogy a felsőoktatás teljesen önfinanszírozóvá váljon, 2010 óta mégis egyre több a költségtérítéses helyek és egyre kevesebb az államilag finanszírozott helyek száma.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) Facebookon megjelent írása alapján 2025-ben tovább csökkenti a kormány az államilag finanszírozott helyek számát. Az ADF a felvi.hu-n elérhető adatok alapján azt számolta ki, hogy többek között 19 százalékkal kevesebb hely lesz az ELTE-n és 14 százalékkal kevesebb a BGE-n. De természetesen a Fidesz első számú káderképzőjén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen több, mint 10 százalékkal növekszik az államilag finanszírozott férőhelyek száma.

A Fidesz tehát nemcsak költségvetési szempontokat vesz figyelembe, hanem a felsőoktatási szférát egyre inkább saját ideológiai, politikai céljainak rendeli alá. Ennek egyik eszköze az, hogy például a tanárképzésen és más területeken is az NKE-hez tereli a hallgatókat, hogy később aztán Orbán szavaival élve nemzeti érzelmű vagány fiatalokká neveljék őket.

Ebből így nem lesz tartósan jóléte a magyar embereknek, ezért a diplomások számának növelésére, az első diploma ingyenes megszerzésére, valamint a felsőoktatási intézmények teljes körű autonómiájára lenne szükség.

Kunhalmi Ágnes

AZ MSZP ÁLLÁSFOGLALÁSA

2025-01-30 19:18

Kapcsolódó párttagok