mszp.hu | Belföld
2019. július 01. 10:56

A kormányhivatali káosz már emberéletekbe kerülhet

A kormányhivatali káosz már emberéletekbe kerülhet
A betegek biztonságos ellátását veszélyeztetik Veszprém megyében azzal, hogy a megyei kormányhivatalhoz tartozó egészségügyi labort egyszerűen bezárták. Úgy tűnik, hogy a Fidesz újabb szintet ért el azzal az ámokfutással, amit a kormányhivataloknál művel, hiszen most már emberéleteket veszélyeztet.
Legyen világos: már nem arról van szó, hogy rövidített nyitvatartást vezettek be a kirúgások és a felmondások miatt egy megyei hivatalnál, hanem arról, hogy egyszerűen megszüntettek egy állami szolgáltatást, amelyen a betegek élete múlhat.
 
Már így is 24 ezer gyógyítható beteg hal meg amiatt, mert nem kap időben megfelelő ellátását, és most úgy tűnik, hogy a Fidesz mindent megtesz azért, hogy még magasabb legyen ez a szám.
 
Mennyi elkerülhető halálesetnek kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy az Orbán-kormánynál ne a stadionok és a hirdetések legyenek az első helyen, hanem az egészségügy?
 
Orbánnak és Káslernek azonnal lépnie kell a betegek biztonsága érdekében, és magyarázatot kell adniuk arra, hogy miért történhetett meg ez az eset Veszprém megyében.
 
MSZP

Kapcsolódó párttagok