Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes ezt azzal kapcsolatban mondta az MTI-nek, hogy Orbán Viktor kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű-üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen úgy fogalmazott: a német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra. "Mi magyarok gyarmatosítóknak tekintettük azokat, akiknek csak a piacunk kellett és mindig szövetségesnek tekintettük azokat, akiknek szükségük volt a munkánkra is" - hangsúlyozta a kormányfő.
A szocialoista politikus ezzel kapcsolatban kifejtette: a "defenzív gazdaságpolitika", amely a hazai közvéleménynek azt üzeni, hogy a kormány megvédi az országot a "gyarmatosítóktól", nem vezet eredményre. A kabinet hibát követ el, amikor kategorizálja a befektetőket, különbséget tesz jó és rossz tőkések között, és "közellenségként" kezeli a bankokat, mivel a gazdaság élénkítéséhez beruházásokra és pénzre van szükség - tette hozzá.
Józsa István elmondta: a kormánynak vissza kell szereznie a befektetők bizalmát, ehhez pedig támaszkodhatna az MSZP hétpontos gazdaságélénkítő javaslatára, amely adó- és jogszabályváltozásokat kezdeményez ennek érdekében.
MTI/mszp.hu
2012. március 06. 15:50
A kormánynak a befektetői bizalom visszaszerzéséért kellene dolgoznia
Az MSZP szerint a kormánynak azért kellene dolgoznia, hogy visszaszerezze a befektetők bizalmát, ahelyett, hogy minősíti, kategorizálja őket.