Itt az ideje, hogy Lázár János betartsa a szavát, az építési és közlekedési miniszter ugyanis felháborodott azon, ahogy a Continental gyárában bántak a dolgozókkal és szankciókat ígért, valamint azt mondta, Németországban nem tehetné meg ugyanezt a vállalat. Az MSZP már tavasszal benyújtott egy határozati javaslatot, melyben azt kezdeményezték, a munkaügyi szabályokat semmibe vevő cégek legyenek eltilthatók két évre minden állami és uniós támogatástól. „Megadom a lehetőséget Lázár Jánosnak, hogy tartsa be a szavát, ott a határozati javaslat, újra beadtam, jöjjön el az esedékes bizottsági ülésre, üljön oda mellém és védjük együtt a munkavállalók jogait, és érveljen amellett, amit mondott, hogy ez gyalázatos és tűrhetetlen” – összegzett Komjáthi Imre.
Az MSZP társelnöke emlékeztetett, Lázár János a Volánnál dolgozó buszsofőrök sztrájkjának idején sem szólalt fel a dolgozók mellett. További fontos probléma, hogy a magyar munkavállalókat olcsóbban kirúghatják, mint a vendégmunkásokat, ugyanis utóbbiaknak határozott idejű szerződése van.
A jelenleg is zajló kihelyezett kormányülés egyik témája éppen a magyar dolgozók védelme, felmerül a kérdés, mikor fog valójában a magyar munkavállalók mellé állni a kormány a külföldi nagyvállalatokkal szemben. Jelenleg ugyanis tétlenül nézik a munkavállalók jogainak eltiprását, Komjáthi Imre reméli, ha már a nyilvánosság előtt felemelte a hangját Lázár János, akkor a kihelyezett kormányülésen is a munkavállalók érdekeit fogja képviselni.
A napokban kirobbant botrány is szóba került a műsor folyamán, az MSZP ugyanis kezdeményezte Novák Katalinnal szemben a megfosztási eljárás megindítását. Azáltal ugyanis méltatlanná vált posztjára, hogy elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának helyettesét, Ferenc pápa áprilisi látogatásának okán. A Magyar Szocialista Párt azonban nem csak Novák ellen, hanem Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszterrel szemben is szankciókat követel, ugyanis az elnöki kegyelmet Varga ellenjegyezte. Az MSZP ezért a Fideszt arra szólította fel, távolítsa el az EP-lista éléről Varga Juditot. Komjáthi Imre szerint a korábbi igazságügyi miniszternek önvizsgálatot kellene tartania.
Az MSZP társelnöke emlékeztetett, tavaly nyáron Pintér Sándortól azt kérdezte, miért csökkentette a kormány a gyermekjogi képviselők számát 23-ról 16-ra. Az ő feladatuk lenne ugyanis azon intézmények ellenőrzése, mint a bicskei gyermekotthon. Rétvári Bence válaszolt Komjáthi Imrének, azt írta, a feladat ellátáshoz elegendő a létszám. A szocialista országgyűlési képviselő szerint felháborító, hogy a Fideszen belül milyen ügyekben segítik egymást a politikusok, például, hogy Varga Judit ellenjegyezte az elnöki kegyelmet. Komjáthi Imre rámutatott, nem a nemátalakító műtétek elől kellene a fideszes kormánynak megvédeni a gyermekeket, hanem a saját politikustársaiktól.
Arra, hogy kinek állhatott az érdekében a pedofil iskolaigazgató helyettesének, egyben segítőjének a kegyelemben részesítése, nincs egyértelmű válasz. Komjáthi Imre szerint az biztos, hogy nagyon magas rangú embernek az ismerőse az igazgatóhelyettes, ugyanis másképpen nem történhet meg egy ilyen ember felmentése.
„Ez a rendszer romlott, ezen változtatni kell, remélem, hogyha más nem, ha mondjuk a munkavállalók ügyei nem ütik át az ingerküszöböt, akkor legalább az, amikor a gyerekeinkről van szó, igen” – zárta gondolatait Komjáthi Imre.