A fideszes és kereszténydemokrata képviselők nem akarnak tudomást venni arról, hogy a szegény illetve munkanélküli családok számára semmilyen kiutat nem mutatnak a nyomorból: a közfoglalkoztatással elérhető bér több mint tízezer forinttal csökkent a kormányváltás óta. Azoknak, akiknek pedig munkát sem tudnak felkínálni, 20 százalékkal csökkentették a juttatását. Ezzel többszázezer családot hagynak az út szélén.
Nehéz elhinni, hogy a miniszter úr sem látja, hogy a nyugdíjrendszer szigorításával az idősebb munkavállalókat a reménytelen munkanélküliségbe taszítják. A megváltozott munkaképességűeket és a korhatár alatti nyugdíjasok tízezreit nem hogy az út szélén hagyják, még az árokba is lökik őket. Gondolhatunk itt akár a nyugdíjas státuszuk elvesztésére, akár a csökkenő, illetve megszűnő ellátásokra, az utazási kedvezmények elvételére, vagy a kedvezőtlenebb adózási feltételekre.
Mi szocialisták hiába mondjuk el naponta, hogy tűrhetetlen, amit a kormány a magyar társadalommal tesz, a társadalmi feszültségek növekedése ellenére tovább folytatja a családokat tönkre tevő rombolását, népnyúzó politikáját.
Dr. Varga László,
az MSZP országgyűlési képviselője
2012. április 22. 22:06
A kormánypártiak még mindig nem értik
Az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság legutóbbi ülésén dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter többórás meghallgatása után elmondható, hogy a kormánypárti képviselők még mindig nem értették meg, hogy az Orbán-kormány szociálpolitikája az ország kettészakadását erősíti, hogy az egykulcsos adó csupán a gazdagabbak számára jelent lehetőséget, hogy a kormány családpolitikája nem segít az alacsony keresetű dolgozó családokon, akiknek sok esetben még a tavalyi szintet sem éri el a jövedelme.