mszp.hu | Belföld | pláza rendkívüli ülés Kína parlament
2014. december 23. 17:24

A kormánypártnak csak a mutyitörvények fontosak

A kormánypártok nem néztek szembe az emberekkel, Orbán pedig nem isten - rendkívüli ülésnap.

Demeter Márta közölte, pártja is fontosnak tartja a Kínával való gazdasági kapcsolatokat, de véleménye szerint azt a retorikát, amit követ a kormány a keleti nyitás hazudott eredményességéről, semmilyen szám vagy statisztika nem támasztja alá. Szerinte pont a magyar kormány az, amely teljesen bezárja, elszigeteli Magyarországot Európa közepén.
    
A képviselő kifogásolta, hogy a kedd reggeli ülésen nem vettek részt a kormánypárti képviselők és nem néztek szembe az ellenzék, az emberek véleményével.

Harangozó Tamás bírálta, hogy a kormánypárti képviselők nem vettek részt a reggeli rendkívüli ülésen, majd név szerint felsorolta azon képviselőket, akiknek választókörzete útdíjköteles útszakaszok mellett van. Kifogásolta az ötezer forintos megyei matricák bevezetését is.

Azt mondta: a kormánypárti képviselőknek csak az államfő által megfontolásra visszaküldött mutyitörvények fontosak. Megjegyezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem Isten, csak jó taktikus, s nem tévedhetetlen. Egyszer minden véget ér, az ő országlása is - jelentette ki a képviselő.

Interpellációk

Szabó Sándor azt kérdezte, hogy a fideszes önkormányzatok miért kaptak több támogatást, mint a többi település. Mint kifejtette, több mint ezer településnek plusz forrást kellett biztosítani, mert az állam több forrást vont el, mint ahány feladatot elvett, de a 12 milliárdos forrás 10 százalékát Pécs elvitte.

Gúr Nándor azt kérdezte, miért veszi el a kormány a korkedvezményes nyugdíjat. Szerinte a kabinetet nem hatja meg az, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok milyen munkafeltételek mellett dolgoznak.

Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos közös interpellációt nyújtott be, amelyben azt kérdezték, hogy mikor lesz béremelés a szociális ágazatban. Korózs Lajos elmondása szerint a korábban adott bérkiegészítés nem tekinthető béremelésnek.

Azonnali kérdések és kérdések

Heringes Anita:

 

Burány Sándor:

 

Lukács Zoltán:

 

Tóth Bertalan:

 

Kiss László:

 

Demeter Márta: