A kormánypártokat nem érdekli!

Szocialista képviselők kezdeményezték, hogy a mai napon az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága, valamint Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága tűzze napirendre a Kunigunda utcában történteket. Böröcz István és Nagy Navarro Balázs meghívásával tisztázni akarták, mi vezetett ahhoz, hogy erőszakkal eltávolították a köztelevízió székháza előtt jogszerűen demonstrálókat, mi az oka a halottak napjára történő cinikus és kegyeletsértő időzítésnek, illetve történt-e jogsértés.

A kormánypárti többség, valamint a Jobbik mindkét bizottságban leszavazta a napirendre tűzésre vonatkozó indítványt. A kulturális bizottság elnöke egyúttal bejelentette, hogy az MTVA vezérigazgatója írásban ad majd tájékoztatást a történtekről, amit a bizottság tagjaihoz eljuttat.

A szocialista képviselők az emberi jogi bizottság jövő heti, majd azt követő ülésén ismételten benyújtják a javaslatot, szintén kezdeményezve az érintettek  meghallgatását. A Kulturális és sajtóbizottság rendkívüli ülésének összehívását a vezérigazgató írásos tájékoztatójának függvényében kezdeményezik.

Lendvai Ildikó
országgyűlési képviselő

Mandur László
országgyűlési képviselő